BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Több hónapos előkészítő munka után 2011.08.10-én aláírásra került az a háromoldalú megállapodás az Erste – HOSZ – RKDSZ vezetői által, aminek köszönhetően tagjaink számára is elérhető lesz az a kedvezményes lízing, melyet a Honvéd Szakszervezet tagsága már 4 éve magáénak tudhat.

Várkonyi Csaba, az Erste Ingatlanlízing Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az eddig közel négyszáz ügylet, amit a katonák megkötöttek jó példa lehet minden más ágazat, az RKDSZ tagjai számára is.

- Fontos előrelépésnek, valódi mérföldkőnek tartom ezt a megállapodást, hiszen látva a HOSZ több éves sikerét, egy másik szakszervezet is csatlakozott az együttműködéshez. Azt gondolom, hogy így már nemcsak a katonák, hanem a rendőrségi dolgozók számára is elérhetővé az a kedvezményes konstrukció, szolgáltatás, amely a HOSZ tekintetében már bevált. Persze lesznek különbségek, hiszen az RKDSZ egy vegyesebb összetételű tagsággal rendelkezik.

- Nagyon örülünk a HOSZ és az RKDSZ együttműködésének, hiszen számunkra is fontos a közös hang, a szakszervezetek toborzó, tagmegtartó szándéka – fogalmazott Várkonyi Csaba elnök-vezérigazgató.

A HOSZ Alelnöke, dr. Mészáros Melinda a helyszínen elmondta: A háromoldalú megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy tovább bővítsük kapcsolatainkat, s ezáltal a társszakszervezetünk tagjai számára is elérhetővé válnak a nálunk már sikeres kedvezmények. Természetesen mindez az Egység 2002 Kft. számára is újabb feladatokat jelent.   

Vincze Tibor az RKDSZ elnöke szerint azért fontos ez a banki szolgáltatás a rendészeti- és a közigazgatási területen dolgozó tagjaiknak, mert egyedülálló konstrukciót biztosít.

- A mai gazdasági- és illetményviszonyok mellett, amikor a lakáshoz jutás önerőből szinte lehetetlen, akkor ez a fajta lakhatási támogatás hosszú futamidővel és kedvező törlesztőrészlettel biztos, hogy segít kollégáinkon. Komoly érdeklődők már vannak, szerintem tagjaink körében kelendő lesz ez a banki-szakszervezeti szolgáltatás, amely a belügyi ágazaton belül csak az RKDSZ-nél elérhető!

- Köszönjük társszakszervezetünknek, a Honvéd Szakszervetnek a sikeres együttműködést, és a adminisztrációs feladatokkal kapcsolatos segítséget az Egység 2002. Kft-nek.

Kérem érdeklődő tagjainkat, forduljanak tagszervezeti elnökükhöz segítségért, akik ismerik a lebonyolítás menetét, a regisztrációs lapot itt megtalálható.

Erste_Regisztracios_lap_RKDSZ

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.