BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Czizmadia Gábor r.ddt

rendőrségi főtanácsos

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitány                          Tárgy:Kérelem

                                                                                                   

Győr

 

 

Tisztelt Főkapitány Úr!

 

 

Engedje meg, hogy ezúton ragadjam meg az alkalmat és Boldog Új Esztendőt kívánjak Önnek és a főkapitányság vezetői állománya számára.

 

Tekintettel arra, hogy a személyes találkozó – megértve állandó elfoglaltságát – nem jön létre immár huzamos ideje, a több alkalommal akár szóban, akár írásban tett kísérleteim ellenére sem .

 

Mint szolgálati járandóságban részesülő, volt hivatásos állományú tiszt fordulok Önhöz, mint tiszt a tiszthez, szíveskedjék a korábban szóban és dokumentáltan is közös akarattal megerősített együttműködési szándék megvalósítását, egy, lehetőleg minél közelebbi időpontra kitűzött megyei érdekegyeztető tanácsülés összehívásával biztosítani.

 

Tiszteletben tartva a majd harminchét évnyi vezetői tapasztalatát, mely időintervallumban minden bizonnyal, bármely körülmények között elfogulatlanul és emberségesen gondoskodott beosztottainak jogosultságairól és járandóságairól.

 

Ezen tisztelet, szakmai életútja előtt, arra kötelez, hogy jelezzem az Ön számára az általam képviselt szakszervezet tagjainak azon közvetett kiszolgáltatottságát, mely érdekvédelmi hovatartozásuk nyilvánossá tételére kényszeríti őket azon alkalmakkor, amikor személyesen kell találkoznom velük  szolgálati helyükön. Bizonyára egyetért abban – hiszen ismeri a Magyar Rendőrség Etikai Kódexét – hogy a szakszervezeti hovatartozás, mint emberi jog, nem tartozik más személyre, továbbá emiatt joghátrány vagy annak lehetősége semmiképp sem érheti az érintetteket. A főkapitányság épületébe történő belépésem alkalmával mint látogatót kell kísérniük az általam képviselt szakszervezeti tagoknak ez kimeríti a fenti problémát. Az Integráció óta most fordul elő ez velem , eddig sem tartottam fel senkit sem a munkavégzésében és ezután sem szeretnék.

 

 

 

Engedje meg, hogy, az ilyen jellegű gondok megelőzése érdekében személyes találkozót kezdeményezzek, a körülmények tisztázására, továbbá az Ön vezetői munkájának, valamint személyem szakszervezeti tevékenységének, gördülékeny és minkét fél  kölcsönös tiszteletben tartásával történő ellátására.

 

Bízva, élettapasztalatán alapuló együttműködésében tisztelettel:

 

 

Mosonmagyaróvár,2015. január 13.

 

Tisztelettel:

 

Kiss Sándor

 

 

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Üzenet: