BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

a tanulni szeretnél most a tiéd a pálya, ugyanis a kormány jelentős összegeket fordít a tanulni vágyók képzésére. Most te is részesülhetsz ezekből a támogatásokból!

Az Újra Tanulok program tovább folytatja sikeres működését, melynek a segítségével, akár a jogosítványodat is megszerezheted ingyen!Óriási lehetőség, hiszen tudjuk, hogy manapság egy jogosítvány megszerzése, akár több százezer forintba is kerülhet, de a legjobb esetben is meghaladja a 100 ezer forintot! A programban emellett nagyon jó és piacképes szakmát adó okj képzéseket is el lehet végezni!

A három éves program lefutása alatt összesen 44 milliárd forint támogatást adtak a tanulni vágyóknak.

A program elsősorban, de nem kizárólag olyan embereknek készült, akik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek és nincsen állásuk, de részt vehetnek a képzéseken, olyan emberek is, akiknek már van munkájuk, állásuk, sőt a közmunkások is részt vehetnek a programban.

Nagyon nagy hangsúlyt kap a programban a nők képzése, a fogyatékkal élők képzése, illetve azoké az embereké, akik olyan régiókban laknak, ahol a térség eleve hátrányos helyzetű.Nagyon fontos célkitűzés, hogy az ő munkaerő piaci helyzetükön javítsanak.

A választható képzések jegyzéke itt található meg és tölthető le :

http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_tamop_216_12

Ingyenes jogosítványt az alábbi megyékben lehet szerezni.

Ingyenes C kategóriás jogosítvány szerezhető az alábbi megyékben : Baranya megye, Komárom – Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye

Ingyenes D kategóriás jogosítvány szerezhető az alábbi megyékben : Baranya megye, Komárom – Esztergom megye, Nógrád megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye

A képzésekre a helyileg illetékes munkaügyi központokban lehet regisztrálni, itt kell jelezni és benyújtani igényét a képzésre, ezt az igényt pedig egy hónapon belül fogják elbírálni.
Ezzel a programmal egy fantasztikus lehetőséget adnak a közmunkásoknak, is, hogy piacképes szakmát szerezhessenek, ezzel piacképes álláshoz juthassanak és egy biztos megélhetésük legyen.

A legkülönfélébb kategóriájú jogosítványok is megszerezhetők a programon belül, és vizsgák szinte mindenhol elérhetők. Ezek ára 100 és 150 ezer forint között mozog. Betegkísérőt és ápolót is minden megyében képeznek.

Ez a program Uniós támogatással valósulhat meg, a Széchenyi terv keretein belül és egészen 2015. tavaszáig lehet élni a lehetőséggel! Ez egy olyan fantasztikus program, melyben mindenkinek érdemes részt venni!Tájékozódj, hogy jogosult vagy-e az ingyenes képzésekre, mert most segíthetsz magadon, javíthatsz a sorsodon egy új szakmával, egy új állással.

forrás:palyazatfigyelo.info

23 hozzászólás ehhez - Ingyenes jogosítvány, okj tanfolyamok!

  1. földi sándor mondta:

    Üdvözlöm önöket és azokat akik est létre hozták szeretnék érdeklödni hogy b kategoriába indul e tanfojam és szolnok megye bene van e szeretném lerakni a joksit és szeretném megtudni mik a feltételek

  2. Tóth Vanda mondta:

    Érdeklödnék aB kategoriás jogositványrol

  3. Tóth Vanda mondta:

    Hol lehet pontontosan jelentkezni én B kategoriás jogositványra szeretnék pályázni

  4. Marietta mondta:

    Jó napot. Érdeklődni szeretnék, hogy mi szükséges a Tanfolyamhoz és mennyi a költsége, mert gondolom a vizsga díjakat csak allnunk kell. Hany éves korig lehet jelentkezni? Én Budapesti lakos vagyok 21 éves dolgozó lány. Válaszukat köszönöm előre is.

  5. aradi márton mondta:

    jó napot aradi márton vagyok 20 éves mivl munka nélküli vagyok és sose jön ossze az a afránya összeg igy nagyon örülnék neki ha segitenének igy tudnák pizza futarkkkkkkkodnui és segiteni anyunak és tesoimnak :)

  6. nyiri laszlo mondta:

    jo napot engem erdekelne a b kategorias jogosit vaní de en borsod megyében lakom

  7. nyiri laszlo mondta:

    jo napot en nyiri laszlo szeretnek reszt veni a c kategoriáju jogositvany megszerzésébende en borsod megyében lakok es nem tudom hogy lehetne eztmegoldani elöreis köszönöm tiszteletel: nyiri lászlo

  8. klarissza mondta:

    Egem nagyon erdekel az ingyen jogsi hol kell jelentkezni
    en gyori vagyok

    koszonom klarissza

  9. Dávid mondta:

    Tatabányán van lehetőség jogosítvány megszerzésére?

  10. csete károly mondta:

    Engem nagyon érdekelne ezaz ingyenes tanfolyam eszt hogyan kell el inditani kérem segitsenek

  11. sztolyka péter mondta:

    Szeretnék el indulni a jogositvány tanfolyamon Tatabányán :-)

  12. németh erika mondta:

    ÉRDEKLÖDNÉK HOGY A “B”KATEGORIÁRA IS ÉRVÉNYES E ?

  13. Baranyi László mondta:

    Üdv.
    Engem nagyon érdekelne ez a B-kategóriás jogosítvány szerzés illetve a Hegesztő tamfolyam is. ha esetleg valamelyikre belehetne jutni.
    Gondolom azért kellet megadni az E-mail címem hogy azon kapok választ köszönöm.!

  14. bajcsi maria magdolna mondta:

    érdeklödnék a jogositványért ?

  15. Kissné Bozó Bernadett mondta:

    Jó napot!

    Kissné vagyok Esztergomból, fiam szeretne részt venni a C kategóriájú jogosítvány megszerzésében.
    Azt írják, hogy a helyileg illetékes munkaügyi kirendeltségen kell jelentkezni, de sajnos nálunk Esztergomban nem is hallottak erről!

    Kérem szíves segítségüket ez ügyben!

    Köszönettel:

    Kissné

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Üzenet: