BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Belügyminiszter Úr.

Köszönettel fogadtuk levelüket, melyben a rendőrökhöz szólnak. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy külön levélben biztosítottak róla, hogy a kormány mellettünk, rendőrök mellett áll. Valóban elbizonytalanított bennünket a Balsai úr által előterjesztett és egyhangúan elfogadott törvény. Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér. Azt gondoltuk, hogy a bíróságok ítélete sem ér semmit, és még azt is feltételeztük, hogy az ügyészség munkája is hasonló súllyal bír. Örömmel olvastuk, hogy a Kormány velünk van. Ez a néhány biztató szó érezteti velünk, hogy munkánkat megbecsülik, nagyra tartják.

Külön öröm számunkra, hogy elégtételt kaphatnak azok, akiknek a jogait megsértették 2006-ban. Ez nyilván azt jelenti, hogy azon kollégáink, akiknek nem csak az emberi jogait, hanem a testi épségét, esetlegesen a sípcsontjának folytonosságát is megsértették, végre elégtételt kaphatnak.

Örömmel olvastuk azt is, hogy a kormány el is ismeri a munkánkat. Higgyék el, ez nagyon sokat jelent számunkra. Igaz, hogy a boltban nem tudjuk vele növelni a vásárlóerőnket, de akkor is. Sokkal könnyebb elviselni a befizetetlen számlákat úgy, ha az embert elismerik. Az is megoldás lenne, hogy ha be tudnánk fizetni a számlákat, és hitelkártyára sem lenne szükségünk, de megértjük, hogy ebben az átmeneti időszakban ismét szorosabbra kell húzni a szíjat.

Valami apró kis probléma adódott, de meggyőződésünk, hogy ebben csak a média, vagy a kommunikáció a ludas. Vidékre, hozzánk vidéki rendőrökhöz bizonyára nem érkezett el minden hír. Nem tudtuk meg azt, hogy részletesen mit is jelent az, hogy a kormány kiemelten támogatja a rendőrséget, pedig erről magunk is olvastunk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában.

Nem tudjuk mit is jelent a kiemelt támogatás, mert csak arról kaptunk híradást, hogy alá kell írnunk egy nyilatkozatot, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelnek minket és az egész családunkat. A rablóból lesz a legjobb pandúr, úgy tartja a mondás, de ez visszafelé is igaz lenne? Furcsálltuk kicsit, mivel nagyon ritkán találkoztunk ilyesmivel eddig. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok köztörvényes bűnöző van közöttünk. Maga nyilatkozat aláírása is ésszerű. Tudjuk azt, hogy mennyi sok utánajárás egy bűnözőt megfigyelni, mindenféle bírói engedélyekhez van kötve. Mi intézzük gyorsabban. Végül is házon belül jelentgetik fel egymást a rendőrök, minek kellenek ide a megszokott jogok? Az, hogy a rendőröket még kísértésnek is ki lehet tenni, az nagyon helyes. Hisz emlékezzünk mi lett belőle, mikor egy almafán egy kígyó bepróbálkozott egy embernél!

Hírt kaptunk arról is, hogy ha fizikailag, egészségileg alkalmatlanná válunk a szolgálatra, akkor már nem kaphatunk nyugdíjat. Azt beszélik, hogy 65 éves korunkig tartanak igényt a munkánkra. Ez valójában nagyon jó dolog, mert legalább az ember tudja azt, hogy szükség van a szakértelmére az élete végéig. Ez a tény egy stabil életpályára biztosíték lehet. Örömmel látjuk azt, hogy végre azokkal fizettetik meg az árát a sok államadóságnak, akik erről tehetnek. Teljesen támogatni tudjuk azt, amit a televízióban is kinyilatkozott a kormány. Milyen jogon jár egy rendőrnek 200.000 forintos nyugdíj? Igazuk is van. Ebből az összegből fedezhetőek egy vidéki országgyűlési képviselő egy heti költségei. Nem lehet elpazarolni az adófizetők pénzét. Különben is, ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen. Teljesen igazuk van abban is, hogy más szakmákban is jelentkeznek ezek a bajok. Nem kell kivételt tenni a rendőrökkel. Senki nem mondta nekik, hogy betegedjenek le. Azt sem lehet megengedni, hogy a rendőri szakmában olyanok dolgozzanak, akik már nem tudnak megfelelni a támasztott követelményeknek. Valószínűleg lesznek néhányan, akik lemorzsolódnak egészségügyi okokból, de nekik még nyitva áll a közmunka program. Miért is kellene bármit adjunk nekik, mikor már nem tudjuk őket használni?

Megtudtuk azt is, hogy Budapesten már nem utazhatunk a régi szabályok szerint a villamoson, a metrón, de ez jobb is így, minden kiváltságot meg is kell szüntetni. Ha némely közigazgatási dolgozónak már nem jár szolgálati autó, akkor ne járjon a rendőröknek se a busz.

Elért hozzánk annak a híre is, hogy az új gyakorló egyenruhánk helyett, még újabbat kapunk, és a ruházati ellátmányunk elköltésére is csak fele energiánkat kell elpazaroljuk. A cafeteriánk lecsökkenése sem okozott közvetlen gondot, mivel előre láthatóan csak augusztusban tudjuk az ilyen címen kapott étkezési jegyeket elvinni a boltba.

Még támogatni is tudjuk, hogy feddhetetlen életvitelt követelnek meg tőlünk. Véleményünk szerint eddig is feddhetetlen módon éltünk, mégis kíváncsian várjuk, mi is lesz a fedhetetlenség pontos meghatározása. Több helyen olvastunk róla, hogy a rendőröknek nem lesz szabad eladósodnia, mert nem lesz fedhetetlen. Ez így van rendben. Aki szegény, az hajlamos a korrupcióra. Aki szegény, az nem is ér semmit. Ezért aki szegény az ne is legyen rendőr. Hogy járjon keljen az emberek között üres zsebbel? Ezzel teljesen egyetértünk. Az az egyetlen szerencse, hogy a rendőrök jelenleg olyan magas szintű bérezésben részesülnek, hogy csak hírből ismerik az ilyen problémákat. Ez a bérezés olyan magas, hogy azt már a beígért béremelés sem éri el több mint öt éve.

Még egyszer tisztelettel megköszönjük a kormány fokozott támogatását, elismerését. Véleményünk szerint a jelenlegi rossz helyzetben, amit az elmúlt évek sikertelen kormányzása okozott, már éppen elég figyelem összpontosult a rendőrségre. Mivel a közrend már több mint fél éve helyreállt, már lehetősége nyílhat a kormánynak arra, hogy más szakterületre összpontosítsa a figyelmét.

Egy dologról biztosíthatom Miniszterelnök Urat, és Belügyminiszter Urat. Nekünk, rendőröknek a munka az életünk. Semmi, ismétlem, semmi nem vonja el a figyelmünket a munkáról. Sem új törvények, sem új kormányok. Mi arra szegődtünk, hogy a bűnözőktől megóvjuk az állampolgárokat. Ennek eleget is fogunk tenni, amíg erőnkből futja. Időt fogunk fordítani erre a tevékenységre, bármennyi adminisztrációs és bírságolási terhünk is lesz.

Még egyszer köszönjük biztató, elismerő szavaikat.

Tisztelettel: Vidéki Rendőr

rkdsz

184 hozzászólás ehhez - Ismeretlen vidéki rendőr válasza a levélre

  1. okoskodó mondta:

    Ki kellene nyomtatni ezt a levelet és elküldeni egy-két helyre.

  2. Rambo mondta:

    Egyetértek az előttem szólóakkal, jó levél, csak az a baj vele, hogy akinek címezve van a büdös életbe nem fogja elolvasni, ha pedig elolvassa, nem tudja értelmezni. Sajnos a mai napon egyre jobban hallani azokat a hangokat, hogy nincs mit tenni, úgyis úgy lesz minden ahogy ők akarják, a szakszervezetek pedig behódolnak akaratuknak. Semmi nem történik, hitegetnek hogy várjunk, de mire? Hogy megszavazzák a benyújtott javaslatot? Már ott kéne lenni fenn napok óta a téren.

  3. tzls mondta:

    Én osztom a véleményeket. Igaz tettem esküt annak idején, de nem erre….
    Már lehúztam 15 évet az utcán, tzls vagyok és 2 gyerek családi pótlékával kaptam legutóbb 112 ezret…

    Amennyiben tényleg elvesznek mindent, leszerelés…ebből nem tudom eltartani a családom…

  4. Papa mondta:

    Tán fostok az Istentől ,mert a Papa szarik a fejére. csók a hekusoknak.

  5. Papa mondta:

    Ne higgyetek ezeknek a szar senkiháziaknak,át akarnak baszni benneteket,ezek egy tetűrágó hazug,tolvaj banda .Lopnak,csalnak hazudnak.

  6. köz-szolga mondta:

    Szívszorító a levél, s a kommentek egyaránt. Hol tart ez az ország?!
    Tudom, nem én vagyok az egyetlen közalkalmazott, aki az elmúlt 20 évben soha nem szavazott másra, csak a FIDESZ-re. Ehhez képest jelenleg úgy érzem, az állam, a kormány ellenségként kezel bennünket. Mindegy, hogy ápolónő, mentőorvos, rendőr, tűzoltó, népművelő, pedagógus, vagy épp hivatali dolgozó! Ellenség, aki rosszul van szocializálva, és biztosan nem úgy végzi a dolgát, ahogy kell! Fel sem merül, hogy támasztékai lehetnénk egy épülő, új rendnek, vagy hogy hasznosak vagyunk a magunk területén. Szükséges rosszként kezel bennünket a hatalom, a média, s így lassacskán a közvélemény is.
    Skizofrén érzés… Közben meg kisvárosi szinteken ugyanazokat a vezetőket látjuk, akik az elmúlt 8 évben is hatalmon voltak, és a várt megtisztulás helyett csak azt érezzük, hogy a fejünk felett levédődik a mutyi, mi meg vagy beletörődünk a kiherélésbe, vagy szembe kell fordulnunk azzal, amit egész eddig építeni akartunk, hacsak nem vállaljuk be Kőmíves Kelemen feleségének a sorsát, amolyan “építési áldozatként…”

  7. sniper mondta:

    Arról nem is beszélve, hogy hogyan temetünk…még a végtisztesség megadásáról is lenne mit tanulnunk. Nézz meg egy amerikai rendőr temetést…s hogy azt követően a kollégák mennyit törődnek a halott bajtárs srácaival…s nézd meg ezt itthon. Óriási a különbség, pedig ez nem pénzkérdés. Vagy pl. egy rendőrmúzeum…mindkettőben sírtam. Csak míg az amerikaiban azért, mert felemelő és megható, addig a hazaiban azért, mert siralmas.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Üzenet: