BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Tisztelt Tagtársaim ! Kedves Kollégák!

 

Ez úton jelentem be, hogy a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének elnöki posztjáról a mai nappal, kihasználva a közgyűlésünk adta lehetőséget, lemondok.Lemondásomat konkrétan azzal indoklom; úgy érzem a vállalt kötelezettségeimet megtettem. Minden demokratikusan működő szervezet ismérve az, hogy nem lehet benne egy személy örökkön-örökké vezető. Mindig szükséges a megújulás, így szükség van időnként a szervezet vezetőjének cseréjére is. Szükséges ez, mivel a szervezetünk megalakulása óta én töltöm be az elnöki tisztet. A dinamikus fejlődés egyik alapvető követelménye, a szemléletváltás. Egy új vezető máshogy lát, friss energiákkal tölti meg a szervezetet. Úgy vélem, lemondásommal lehetővé teszem, hogy egy új vezető új lendülettel kezdje meg a munkáját, ebből végső soron a tagságunk fog profitálni.Ez nem valami végét, hanem valami új kezdetét jelenti.Azért időzítettem így a lemondást, mert úgy érzem, mostanra végeztem el vállalt feladataimat.Feladataim között volt, a határőrség integrációja következtében felmerülő segítségnyújtás a tagságunknak.Feladataim közé tartozott a nyugdíjak, nyugdíjjogosultságok ügyében harcolni tagságunk jogaiért. Itt szeretném hozzátenni, hogy a „csatát elvesztettük, de a háborút még nem”!Feladatomnak éreztem azon tagjaink, kollégáink jogvédelmét, akiket másik; magát szakszervezetnek valló, ámde főképpen saját tagjait perelő szervezet üldözött, zaklatott.Feladatom volt az általam elnökölt szervezet átvezetése azon zavaros időszakon, amikor a szakszervezeti jogszabályok alapjaiban megváltoztak.Kötelességem volt a szervezetünk mindenkori anyagi stabilitásának, demokratikus működésének, fejlődésének megtartása.

Ezért érzem úgy, megtettem a kötelességemet, vállalt munkámat elvégeztem.A határőrség integrációja lezárult. A nyugdíj ügyek lezárultak. A más szakszervezet által zaklatott, perelt tagjaink ügyei a végük felé járnak, hamarosan megkapja mindenki méltó jutalmát. A jogszabályi változtatásokat átvészeltük; stabilan, demokratikusan működik a szervezetünk.Most jött el az ideje, hogy a stafétát átadjam.Köszönetet kívánok mondani minden munkatársamnak, kollégának, és tagjainknak is, valamint a magát a legnagyobb rendőr szakszervezetnek minősítő szervezet vezetőjének. Nélküle ugyanis a jelenlegi kiváló csapatunk, a “jó tanulók, jó sportolók egyesülete” nem jött volna létre. Egyúttal bízom benne, hogy még sok harcot fogunk eredményesen megvívni szakszervezetünk, így az érdekvédelem frontján.

Tisztelettel köszönöm az eddigi segítséget, támogatást, és ezúton kívánok eredményes, sikerekben bővelkedő munkát az újonnan megválasztandó Elnöknek.

 

Egy idevágó idézettel fejezném be: „ A mór megtette kötelességét a mór mehet…”

/Friedrich Schiller/

Orosháza, 2016.03.04.

 

 

Tisztelettel :  Vincze Tibor

leköszönő elnök

 

                                                                                         

Egy hozzászólás ehhez - Lezárult egy fejezet…

  1. Horváth Zsolt mondta:

    Tibi! Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettelek, hogy együtt tudtunk dolgozni, egyúttal sok erők és egészséget kívánok Neked!

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Üzenet: