BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

http://www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/orvos_fizess_ne_beszelj_7431/

Az orvoslás egyik legcsendesebb területének művelőjeként írt levelet még márciusban dr. Fintha Attila patológus szakorvosjelölt a Magyar Orvosi Kamarának (MOK). A fiatal doktor felszólalt volna a parlament egészségügyi bizottságának szerdai ülésén, de hallgatásra kényszerítette őt a kormánypárti többség.

Fintha Attila a MOK-nak írt levelében kérte, hogy tekintettel 115.000 forintos nettó fizetésére, amelyből havi kiadásai közel 95.000 forintot tesznek ki, méltányosságból engedjék el a 2011 júniusától kötelező szakmai kamarai tagság díját. Levelét az országgyűlési képviselőknek is elküldte, így ügyét felkarolta Tóth Csaba (MSZP), akinek önálló indítványát az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítására – ahogyan a szakorvosjelölt felszólalását – szintén elutasította az egészségügyi bizottság.

Tóth Csaba a bizottság tagjainak azt hangsúlyozta, bár a módosító javaslat kiindulópontja Fintha Attila levele volt, a probléma nem csupán őt, hanem a szakorvosjelöltek széles körét érinti, s lehetséges, hogy éppen a kötelező kamarai tagdíj lesz az utolsó lökés, ami miatt külföldön keresnek majd munkát a rezidensek. Kovács Tibor (MSZP) szerint is százával kapnak méltatlankodó panaszokat a kötelező tagdíj miatt, ezért már a korábbi, a kamarai törvényről szóló vita kapcsán is próbáltak módosító javaslattal élni a tagdíj csökkentését illetően.

Az egészségügyi katasztrófa elhárításának nem a kamarai tagdíj mérséklése az eszköze, hanem az életpályamodell kidolgozása – vélekedett Gyenes Géza, a grémium jobbikos alelnöke, aki több funkciót is betöltött már a MOK-ban. Hangsúlyozta, a kamarában 2004 óta nem volt tagdíjemelés, jelenleg is van lehetőség méltányosságra, és a Magyar Orvosokért Alapítvány is hatékonyan támogatja a krízishelyzetbe került kollégákat. „A kamarának is működni kell”, tette hozzá Gyenes, aki néhány mondatban utalt arra is, nem tartja kiugróan magasnak a MOK-ban dolgozók fizetését.

Mint ismeretes, a MOK elnöksége korábban igyekezett titkolni, mennyi fizetést kapnak havonta a szervezettől, ám Keszthelyi Gyula, tardi háziorvos közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentést tett, így végül megkaphatta az adatokat. Ezek szerint Éger István elnök 1,3 millió forint, Gyenes Géza ügyviteli vezető pedig 717 ezer forint tiszteletdíjat vehet fel. Csak összehasonlításként, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke, Horváth Tamás havi tiszteletdíja 220.500 forint, más tisztségviselők az MGYK-ban tiszteletdíjat nem vesznek fel.

Míg az MSZP-s Kovács Tibor úgy vélekedett, hogy sokan azért ellenkeznek a kötelező kamarai tagság ellen, mert nem kapnak megfelelő ellenszolgáltatást, addig Ódor Ferenc (Fidesz) szerint az ellenzékben lévő párt tovább folytatja a 2007-ben megkezdett aknamunkát, s ismét a kamara megszüntetésén iparkodnak. Párttársa, Horváth Zsolt úgy vélekedett, a pályakezdő orvosok az elmúlt évtizedekben sem voltak megfizetve, de ennek ellenére mindig is elfogadták, hogy az orvosi hivatással együtt jár a hivatásrendi tagság.

Az intézmények vezetőinek van lehetőségük arra, hogy valamilyen formában, például cafeteriában támogassák a kamarai tagdíj összegével azt a szakembert, akire szükségük van – ezt már a bizottság elnöke, Kovács József mondta, aki egyben a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója. Bár a levélíró Fintha Attila problémáját megérti, az előterjesztést rossz ízűnek tartotta.

Nem szólalt meg az ülésen a nemrégiben alelnöki posztra kinevezett Jánosiné dr. Bene Ildikó, aki korábban a patológus szakorvosjelölt hozzá is eljuttatott levelére adott válaszában úgy fogalmazott, „gyakorlatból is tudom, hogy a fizetés méltánytalanul alacsony”, ám véleménye szerint a felvetett probléma a szakmai kamarák vezetői előtt is ismert.

A MOK egyébként elutasította Fintha Attila méltányossági kérelmét. Mint azt levelében Éger István írta, az éves tagdíj 20 400 Ft, ami havonta 1 700 forintot jelent. Ennek 50 százalékát kell fizetnie a rezidenseknek. A szakorvosjelölt kamarai tagdíj támogatási kérelemmel fordult a Magyar Orvosokért Alapítványhoz, levelére egyelőre nem érkezett válasz.

A bizottsági ülésen elutasított néhány mondatos felszólalásában Fintha Attila csupán annyit mondott volna, olyan diagnosztikai területen dolgozik, ahol hálapénzre esélye sincsen. Mivel az egyetem befejezése után néhány évig kutatással foglalkozott, így a jelenlegi Kamarai Alapszabály szerint teljes tagdíjat kellene fizetnie, s a napokban kihirdetett rezidens-rendelet sem vonatkozik rá. A kamarai tagdíj minden rezidens számára újabb, váratlan kiadás, s amennyiben ezt nem tudják kifizetni, a működési engedélyüket is visszavonják, s a szakképzést sem tudják befejezni.

Fintha Attila lapunknak elmondta, több orvos is személyesen felajánlotta, hogy kifizetik a kötelező kamarai tagdíját, többek között Keszthelyi Gyula, a MOK vezetők fizetésének nyilvánosságáért síkra szálló háziorvos, vagy Szilvási István volt, és Mánya Kristóf jelenlegi MOK alelnök. Csatlakozott hozzájuk számos, magának névtelenséget kérő orvos, akikre a szakorvosjelölt szerint általánosan jellemző, hogy hálapénzt nem fogadnak el.

nyomtatható:Orvos fizess

Egy hozzászólás ehhez - Orvos fizess, ne beszélj!

  1. yooseph mondta:

    Ha változást akarnak az orvosok adva van a lehetőség: tessék soron kívüli tisztújító küldöttgyűlést összehívni és szavazni. Ennyire egyszerű.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Üzenet: