BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Avatót legutóbb a megyében novemberben Igalban tartottak, ahol új mentőállomás épült. A felújítottsiófokiba karácsony előtt költöztek vissza a mentősök, és úgy tudjuk, hogy csak kedden volt először meleg víz, a kábelek továbbra is lógnak a falakból telefonra és számítógépre várva, a garázskapu pedig már föl is mondta a szolgálatot.

 

Ahogyan korábban megírtuk, hirdetésekben kért felajánlásokat, elsősorban bútorokat a siófoki mentőállomásra a helyi mentőalapítvány. Az öreg siófoki épület felújításának ugyanis nem része a berendezés cseréje. A régi bútorok, eszközök java részét, aminek a zöme szintén adományokból származott, vagy azért kellett kidobni, mert elhasználódtak, vagy a költözés során „estek szét” – tudtuk meg egy siófoki mentőstől.

A Népszabadság már novemberben arról írt, hogy „a felújítandó 60 mentőállomás közül jó néhány nem készült el az október végi határidőig”, Somogyban a lap szerint a csurgói, a fonyódi, a kaposvári, a marcali, a nagyatádi és a siófoki. Amikor decemberben arról érdeklődtünk, hogy mi a helyzet ezekkel a beruházásokkal, nem kaptunk rá választ az Országos Mentőszolgálattól. De kedden legalább láthattuk, hogy újra a régi helyükről indulnak a siófoki mentők, igaz, serényen dolgozó munkások közül… Kérdéseinket pedig újra eljuttattuk a mentőszolgálatnak, várjuk válaszukat.

LMP: a mentők az egészségügy családjának a mostohagyerekei

A rosszul működő, beteg egészségügyet csak a dolgozók szakmai felkészültsége, tisztessége, valamint a hálapénz tartja életben – hallottuk az LMP keddi siófoki sajtótájékoztatóján. – A mentők ennek a családnak a mostohagyerekei – fogalmazott Ikotity István parlamenti képviselő. – Az anyagi források hiánya, a működésképtelen szervezeti irányítási rendszer, az eszközpark elhasználtsága mind sújtja őket. Egy, a 2008 és 2013 közötti időszakot vizsgáló ÁSZ-jelentés szinte semmit sem talált rendben a szervezet gazdálkodásában. Tizenegy milliárd forint állt most rendelkezésre hatvan állomás felújítására és huszonegy építésére, és akár csak a siófoki esetében, másutt is jól láthatóan nem megfelelően lettek felhasználva ezek a pénzek, a kivitelezés színvonala ugyanis bőven hagy kívánni valót maga után.

Az LMP-s képviselő szerint félő, hogy a beruházások csúszása miatt vissza kell fizetni az uniós milliárdokat. Ikotity szerint amikor mindez felszínre került, leváltották az Országos Mentőszolgálat vezetőjét, de „az, hogy mindenki följebb ül eggyel, nem megoldás”. A képviselő úgy vélte: a mentősök az elvándorlás megállítását várják, ennek érdekében olyan béreket, amiből meg is lehet élni, továbbá hogy azokat a szakképzett dolgozókat, akik korábban némi pénzkereset reményében hagyták ott a szervezetet és most visszatérnének, vegyék vissza, mellőzzék a személyes presztízsokokat, hiszen súlyos a munkaerőhiány.

Egy hozzászólás ehhez - Számítógépre várnak a siófoki mentők, a garázskapu már rossz

  1. Antal Jozsef mondta:

    A siófoki önkormányzatnak valószínűleg vannak leselejtezésre váró de használható bútorai. A leselejtezett siófoki mentősöknek már senki sem adakozik?…
    A helyükbe a szétesett bútorokat a polgármesternek és a régiós OMSZ igazgatónak ajánlanám fel. Oda szállítattnám mint a bajor polgármester a hazaárulókat Merkelnek.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.