BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Az államtitkár kezdeményezésére tisztáznák, hibázott-e valamelyik kórház, amikor addig küldözgették egymásnak a beteget, hogy nem sikerült megmenteni az életét.

Az egészségügyért felelős államtitkár vizsgálatot rendelt el egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében – tudósít a Népszabadság.

Az eljárással azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamely intézmény. „Ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, miként lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Nemrég egy 37 éves nő rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. Az utcán esett össze, riasztották hozzá a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított. Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték. Itt az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, ám azóta elhunyt.

 

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.