BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

VideókHírekhez ugrás
Hiba történt: a hírcsatorna nem elérhető. Később próbálkozzunk újra.
Lázár: A pártállami idők óta nem változtattak a rendőrségen

A mai rendőrség ugyanabban a szervezeti felépítésben működik, mint az 1960-as években, és a rendszerváltásnak nem volt akkora ereje, hogy érdemben megváltoztassa a rendőrséget - nyilatkozta… tovább »

Pert nyert a zalai rendőrfőkapitány a TMRSZ ellen

Az ítélet szerint csak konkrét megjelöléssel, nem pedig általánosságban lehet szakszervezeti kifogást benyújtani a munkáltatói intézkedés ellen.  Írja a Hírszerző.

A közszféra várja a visszatérítést

A kormány augusztusban számos közalkalmazottnak egy fillért sem adott vissza abból a pénzből, amennyivel az érintettek az évközi adócsökkentés miatt többet fizettek be az államkasszának… tovább »

Rendőrminisztériumot tervez a Fidesz

Formálódik a Fidesz-kormány szerkezete, állítólag még ebben az évben kiderül, hogy a párt választási győzelmét követően milyen tárcák működnek majd Magyarországon – ismerteti a csütörtöki… tovább »

Draskovics beismerte, de bocsánatot nem kér

Tíz nappal a történtek után beismerte Draskovics Tibor, hogy hiba volt bizonyítékként bemutatni a 2 évvel ezelőtti bonyhádi robbantás képeit. Igaz, bocsánatot nem kért amiatt,… tovább »

Tiltakozik hat szakszervezeti konföderáció

A hat szakszervezeti konföderáció együttes tiltakozását teszi közzé a Munkástanácsok Országos Szövetsége – mint az Országos Érdekérvényesítő Tanács (OÉT) munkavállalói oldalának soros elnöke – amiatt,… tovább »

Az ombudsman szerint megelőzhetőek lesznek a rendőri visszásságok

Az ombudsman szerint a jövőben megelőzhetőek lesznek az olyan rendőri visszásságok, amelyeket az idei március 15-ei nemzeti ünnepen tapasztaltak. Szabó Máté közleményében azt írta, Bencze… tovább »

29/2009. ORFK ut. – az iskolakezdésiről

Kiadásra került a 29/2009. ORFK utasítás a Rendőrség személyi állománya részére a 2009 évi iskolakezdési támogatás odaítélésének és kifizetésének végrehajtásáról. Letöltés

Békés megye – kollektív egyeztetés dokumentumai

2009.06.25-én volt Békés MRFK-n kollektív szerződés egyeztetése, amiről már korábban beszámoltunk. Megkaptuk a megyéről az ülés emlékeztetőjét, a Főkapitány úr állásfoglalását, valamint az általuk javasolt… tovább »

Csökken a nyugdíjpénztárak vesztesége

A Stabilitás Pénztárszövetség negyedéves elemezése szerint a nyugdíjpénztári vagyonok csökkenése ugyan nem állt meg ez év első negyedévében sem, de a pénz- és tőkepiaci tendenciát… tovább »

Lefújták, de támadják a traffipaxtendert

Bár a rendőrség múlt pénteken közölte: a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) augusztus 5-én várható döntésétől függetlenül nem köt szerződést a 600 automata sebességmérő szállítására és üzemeltetésére… tovább »

Nézőpont Intézet: a magyarok kétharmada megerősítené a rendőrséget

A magyarok kétharmada a rendőrség megerősítésével küzdene a közbiztonság javításáért, és csak 17 százalékuk támogatja az MSZP által felvetett, de részleteiben kidolgozatlan “települési őrségeket”, 9… tovább »

Létszámstopot rendelt el a miniszterelnök az államigazgatásban

Létszámstopot rendelt el az államigazgatásban a miniszterelnök – jelentette be a kormányszóvivő a keddi tájékoztatón. Szollár Domokos elmondta: ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat… tovább »

Decembertől vizsgázniuk kell a köztisztviselői állásra pályázóknak

Július 1-től a vezető közigazgatási tisztségekre pályázóknak, december 1-től minden köztisztviselői pozíció elnyeréséhez kötelező előzetesen közigazgatási versenyvizsgát tenni – közölte a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és… tovább »

Botrányba fulladt a traffipaxtender

Költségvetési problémákra hivatkozva az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) úgy döntött, hogy az ajánlatkérő Országos Rendőr-főkapitányság nem köthet szerződést azokkal a vállalkozásokkal, amelyek az ország… tovább »

Oldalak 77 - 79« Első...7576777879