Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány valóban elégedetlen az iskolák tavaly elindított központosított irányítási rendszerével és annak valamilyen szintű decentralizálására készül – ezt erősítette meg a köznevelésért felelős államtitkár az RTL Klub tegnapi híradójában is.
A köznevelésért felelős államtitkár tegnap az RTL-nek elismerte, hogy enyhíteni fognak a központosításon. “A középirányítói szintnek a megerősítésére szükség van ahhoz, hogy még erősebben tudja a Klik az intézmények működtetését, fenntartását szolgálni” – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit. Az államtitkár az RTL kérdésére azt is elmondta, hogy ezzel kapcsolatban már az idei tanévben módosíthatják a köznevelési törvényt.
2013. január 1-jétől vette át az iskolák irányítását az állami Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ (Klik). A 198 tankerület irányítását végző intézményről mostanra már több kormánypárti politikus is elismerte, hogy gond van a működésével.
Egy tavalyi minisztériumi átvilágítás során a központról megállapították, hogy többek között hibás gazdasági döntéseket hozott és a közpénzeket nem hatékonyan használta fel.
Ahogyan azt már hétfői cikkünkben megírtuk, a hvg.hu úgy értesült, hogy Lázár János is kifejezetten elégedetlen az oktatás igazgatásával és nem kizárt, hogy az a Miniszterelnökség irányítása alá kerül. A Népszabadság tegnapi cikkében szintén megerősíti, hogy elképzelhető, hogy Lázár átvenné az apparátust és a kormányhivatalokon keresztül az igazgatás hozzá kerülne, míg csak a tankerületek szakmai felügyelete maradna a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumánál.
Mondja el véleményét!
Moderációs irányelvek!
Komment írásához bejelentkezés szükséges.