BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

8 általánossal rendőrnek? Szép remények. Itt a vége, fuss el végre?!

8 általános, 60 év, majd irány a közmunkaprogram. Rabszolgaság mindhalálig!

A kormány újból fakabáttá züllesztené a rendőröket.

Budapest – Megdöbbentőek a szakszervezetek számára azok a kormányzati elképzelések, amelyek a rendőri pályára jelentkezést nem kötnék érettségihez, hanem ismét leszállítanák 8 általánosra – mondta Kónya Péter,  a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

A szakszervezeti vezető szerint elhagyhatja a pályát az újonnan hadra fogott 1800 rendőr harmada, mivel minimális képzettséggel dobták be őket a mélyvízbe. Közülük sokan hónapokon belül elmennek, mert akkor döbbennek rá, hogy mit vállaltak, amikor kikerülnek az utcára. A kormány legújabb elképzelései újra fakabáttá züllesztenék a rendőrséget.

Ahelyett, hogy a jelenlegi politikai vezetés megbecsültté tenné a rendőri pályát, olyanná, amely vonzó, inkább folyamatosan nyomja le a követelményeket. Látszott ez az 1800 rendőr beállítása alkalmából is, hiszen minimális képzettséggel bedobták őket a mélyvízbe. Ez nem jövőépítés, hanem rombolás – hangsúlyozta Kónya Péter.

Egyre több rendőr, katona, vámos, tűzoltó, nemzetbiztonsági szakember elégedetlen a romló életkörülmények miatt. Rendkívül fontos lenne, hogy a kormány megállapodjon velünk, és ne kerüljön sor az április 16-ai demonstrációra. Mivel nem úgy tűnik, hogy érdemi tárgyalás lenne belátható időn belül, rendkívül hosszúra nyúló demonstrációra készülhet a kormány – mondta Kónya.

Az elnök hangsúlyozta: a bent lévő állomány jogait nem szabad csorbítnai, inkább motiválni kellene őket, például a szolgálati idő pótlékának megemelésével. Ehhez persze egyértelműen pénz kell, ami ugye nincs. Ha a nyugdíjas kollégákat az állam elengedte, és most azt szeretné, hogy visszajöjjenek, akkor fizessék meg őket, nem pedig törvényekkel kell családokat tönkretenni.

A semmisségi törvénnyel hazugnak nevezni a rendőröket óriási hiba volt. Ez rossz üzenet volt mind a társadalom, mind a rendőrök felé – tette hozzá Kónya Péter.

Az újabb tárgyalási fordulón nem jutottak egyről a kettőre a rendőrök szolgálati nyugdíja és az életpálya ügyében, a cafeteriát, bár korában már megegyeztek benne, visszavágta a kormány, az év eleji bérfejlesztés helyett nyugdíjmegvonás érkezett, mindezt pedig a semmisségi törvény és egyre romló munkafeltételek tetőzték be. ”

http://nepszava.com/2011/04/magyarorszag/a-kormany-ujbol-fakabatta-zullesztene-a-rendoroket.html

Hozzászólások lezárva!

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.