BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Harangozó Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) szombati sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza azt a döntését, amellyel a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása érdekében 35 milliárd forintot zárolna a BM költségvetéséből. A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypártok egyik legfontosabb választási ígérete a közbiztonság javítása és a rendőrség megerősítése volt, és Pintér Sándor belügyminisztert arra kérte, hogy sokkal hatásosabban képviselje tárcája és így a közbiztonság érdekeit a kabinetben.

A BM közleményben reagált a szocialista képviselő által elmondottakra. A tárca leszögezte: a minisztériumot érintő költségvetési zárolás nem fogja érinteni a közbiztonság helyreállítása érdekében már tavaly elindított rendteremtő intézkedéseiket.

“A miniszterelnök még az ózdi nemzeti konzultáción megígérte, hogy a kormány biztosítja azokat a forrásokat, amelyek szükségesek Magyarország rendjének, az emberek biztonságának megerősítéséhez. Lesz pénz a rendőri állomány létszámának emelésére és jut pénz a veszélyeztetett települések rendjének biztosításához is” – szögezte le a BM.

http://www.hir24.hu/belfold/218732/belugyminiszterium-lesz-penz-a-kozbiztonsagra.html

6 hozzászólás ehhez - 35 milliárdot zárolnak a BM költségvetéséből!?

  1. Tóni mondta:

    Ebből már lehet következtetni a kiszámítható életpálya milyenségére:):(

  2. ASD mondta:

    Undorító amit csinálnak! Én nem is értem azt, hogy még honnan tudnak elvenni pénzt hiszen a rendőrök szerintem az EU-ben nálunk dolgoznak a legrosszabb körülmények között…

  3. Real mondta:

    Igen Kedves Zajac!
    Ez itt a probléma!
    A tavalyi ínységes időhöz képest még mínusz 22 milliárd!
    Teszi ezt azért, mert kedves kollégáink 2010-ben teljesítették a 21 milliárdos büntetésből befolyó bírságot.
    A következő évben a teljesítési követelmény 22 milliárd!
    Mikor lesz ennek vége?
    GYALOGOLJ ÉS ISMERD MEG HAZÁD!Ez a szlogen 2011-ben.

  4. Real mondta:

    Ebből 22 milliárd a rendőrségé!

  5. zajac mondta:

    http://hvg.hu/itthon/20110219_mszp_bm_megszoritas

    Harangozó Tamás országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormánypártok egyik legfontosabb választási ígérete a közbiztonság javítása és a rendőrség megerősítése volt. Ezzel szemben tavaly “szétverték” az addig egységes szakmai irányítás alatt álló rendőrséget, létrehozták a Terrorelhárítási Központot és “a rendvédelmi szervek állományának megfélemlítésére hivatott” Nemzeti Védelmi Szolgálatot. Idén pedig megszüntették a településőr-programot, majd Balsai István semmisségi törvényjavaslatával “porig alázzák a teljes rendőri állományt, törvényi erőre emelik, hogy minden magyar rendőr hazudik” – mondta a szocialista politikus.

    Az MSZP-s képviselő szerint e folyamat betetőzése, hogy – miután a kormány tavaly decemberben még arról számolt be: 27 milliárd forint többlethez jut a rendőrség – zárolják a BM költségvetésének mintegy tíz százalékát, 35 milliárd forintot. (A Magyar Közlöny február 11-ei számában jelent meg az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló miniszterelnöki rendelet, amely intézkedik a stabilitási alap létrehozásáról. A kormány az irányítása alá tartozó szervezeteknél február 23-ai hatállyal 187 milliárd forint zárol: a legtöbbet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, 39 milliárd forintot, majd 34,9 milliárd forinttal a Belügyminisztérium következik.)

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.