BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Vágóhídra vitte tagságát az RV az FRSZ és a BRDSZ

A rendőrség újabb átszervezésekre készül, amelyet gazdasági okokra hivatkozva kívánnak végrehajtani és amelyhez asszisztált is három érdekképviselet is. A Rendészeti Védegylet, a Független Rendőr Szakszervezet és a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete aláírásával egyezett bele az átszervezésbe és ezzel együtt a létszám csökkentébe.

A lépések az RKDSZ részéről abszolút érthetetlenek, hiszen az integrációt követően a Rendőrségen belül zajló morális válság az elmúlt 2 évben óriási kivándorlást eredményezett, hiszen az integrációkor meghatározott 45 ezer fős létszám, mára csupán 40 ezer főt jelent.

Míg az ország 20 megyei Rendőr-főkapitányságából 19-ben létszám hiánnyal küzdenek, (országosan 1800 hivatásos rendőr hiányzik) addig az ORFK Gazdasági Ellátó Igazgatóságán a rendszeresített létszám 382 fő, addig 846 fő dolgozik ott, az ORFK és területi szerveinél pedig 1075 státusz van csupán még is 1482 fő hivatásos rendőr dolgozik ott és ebből csupán 284 fő a tiszthelyettes, a többi 1198 fő tiszt, főtiszt és tábornokok.

Itt vetődik fel a kérdés akkor pontosan hány ember is van vissza foglalkoztatva az ORFK-n tanácsadói, főtanácsadói és egyéb „fantom” bizottságokban, feladatkörökbe. Ezeken a jól megfizetett helyeken a béreken kívül, a beosztásokhoz tartozó plusz járandóságok, juttatások és járulékos költségek tartoznak, akkor a gazdasági problémák megoldásához, nem lenne-e célszerűbb ezeket felülvizsgálni.

A rendőrség november 01-ei határidővel kívánja végrehajtani az átszervezését, amely három területet érint.

1. A horváth-magyar határszakaszon a Határrendészeti Kirendeltségeket a Rendőrkapitányságok alárendeltségébe kívánja vonni, gazdasági okokra hivatkozva, miközben Horváth ország nem tagja sem az EU-nak sem pedig a Schengeni övezetnek, így ott fent kell tartani a schengeni külső határ védelmét.

2. Az integrációt követően főleg a közalkalmazotti állomány egy részét eltérő státuszokon foglalkoztatták, amelyeket megszüntetnek és így őket a helyi és környéki munkaerőpiacra kívánják „kihelyezni. Szintén gazdasági okokra hivatkozva (főként Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Komárom-Esztergom megyéket érintve). Ez persze újra a volt határőrségnél dolgozó állományt érintené, holott az RKDSZ többször tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy az állományt meglehetne tartani, mivel jelenleg a felhalmozódott Közigazgatási bírságokat, határidőre nem tudja feldolgozni a rendőrség és így jelenleg közel 8 milliárd forint bírság behajtásra vár. Mivel nincs plusz humánerőforrása a szervezetnek ezen feladatok végrehajtására. A „feleslegessé” váló közalkalmazotti állomány ebben a rendszerben elhelyezhető lenne. pld Győr-Moson-Sopron megyében 96 közalkalmazott helye lenne biztosítva ez által.

3. A Humán szolgálat radikális leépítése is végrehajtásra kerül, ebben az évben a II. funkcionális szerepet betöltő szervezeti egységét fejezi le a rendőrség. (október 01-ével a gazdasági szerveket nyirbálták meg.) A humán szerveknél a leépítés 5-20% között lesz, de vannak megyék ahol az 50%-ot is eléri majd.

Hamarosan pedig a tiszthelyettesi (végrehajtói) állomány képzésért felelős Rendészeti Szakközépiskolák átszervezését is megkívánják valósítani, ami a napvilágra került tervek alapján, magával vonhatja azok anyagi ellehetetlenítését

Valójában a nagy kérdés az ezek után mit hozhat a jövő?

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.