BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Átszervezik a volt orosházi határőr objektumokban dolgozó gazdasági osztályokat, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) elnökének információ szerint a munkatársak így Szegeden fognak dolgozni, ám erről az érintettek nem ismernek részleteket.

Vincze Tibor elmondta: a szakszervezet informális csatornákon keresztül értesült a tervezetről, sőt úgy tudják, hogy az állomány tagjainak augusztus 26-ig dönteniük kell, vállalják-e új munkakörüket, esetleg lesz-e munkahelyük vagy sem. Az elnök úgy tudja, hogy az országos rendőrfőkapitány által kiadott ütemterv alapján október elsejével kell végrehajtani az átszervezést, noha erről a szakszervezetet nem is tájékozatták.

Vincze Tibor nehezményezi, hogy Orosházán néhány éve, az úgynevezett schengeni alapból több mint 700 millió forintot költöttek az ingatlanok felújítására, de már most is vannak ott üres, lezárt épületek. Ezzel szemben Szegeden, a Dél-alföldi Gazdasági Ellátó Igazgatóság (DAGEI) már most is évi 70 millió forintért bérel egy épületet, és az átszervezés miatti új dolgozóknak további épületet vagy épületrészt kell bérelni újabb tízmilliókért.

A szakszervezeti vezető feltette a kérdést: vajon gazdaságos-e, hogy a felújított objektumok bezárása és elnéptelenedése veszélyezteti az állagmegóvást, miközben az ingatlan 2012. december 31-ig, a schengeni alap felhasználása miatt elidegenítési tilalom alatt áll.

Az elnök arra is felhívta figyelmet, már napjainkban is busz szállítja Orosházáról Szegedre a dolgozókat, és a mostani átszervezés miatti munkatársakat is így tudnak majd eljutni jövendő munkahelyükre, szintén plusz milliókért.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.