A Rendőrszakszervezetek Demonstrációs Bizottsága tájékoztatja a Rendőrség munkavállalóit, hogy a mai napon 12.00 órától az IRM épületében folytatta a kormányzattal megkezdett tárgyalásokat.
A tárgyalások elején a Demonstrációs Bizottság a cafeteria-keret köztisztviselői illetményalap 8-szorosának megfelelő összegű meghatározására tett javaslatot úgy, hogy abba nem számolható bele az állomány egy része számára már kiosztott helyi közlekedési bérletek ára.
A kormányzati oldal delegációját vezető Forgács Imre miniszter és Csizmár Gábor államtitkár egyértelművé tették, hogy a Demonstrációs Bizottság követelése nem képezheti a tárgyalások alapját, mivel annak nincs költségvetési fedezete. Ezt követően a Rendészeti Védegylet képviselői elhagyták a tárgyalótermet, tekintettel arra, hogy testületi döntésük szerint a fentieknél alacsonyabb összegű cafeteria-keretet nem fogadhatnak el.
A BRDSZ, az FRSZ és az RKDSZ képviselői az állomány érdekeinek védelmében kényszerűen, a tárgyalások folytatása mellett döntöttek, mivel a kormányzati oldal – korábbi nyilatkozatát megváltoztatva – egyértelművé tette, hogy csak egy csomagban hajlandó megállapodást kötni. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a cafeteria összegében nem születik megállapodás a felek között, akkor a kormány sem a szolgálati idő 1,2-szeres szorzóval történő számítására jogosultak körének újraszabályozása, sem a szándékos bűncselekmény miatt elítéltek szolgálati viszonyának kötelező megszüntetésére vonatkozó Hszt. módosítás tekintetében nem hajlandó egyezséget kötni. Ugyancsak nem hajlandóak tárgyalni a Dobogókői és a Balatonlellei üdülők ORFK kezelésbe adásáról.
A tárgyalási forduló második részében mindkét fél kifejtette érveit és ellenérveit, végezetül abban egyeztek meg, hogy az egyeztetést a megállapodás reményében február 06-án (szombaton) délelőtt 10.00 órától folytatják úgy, hogy addig a kormányzati oldal ismét áttekinti a költségvetési lehetőségeket.
B u d a p e s t, 2010. február 05.
Dr. Bárdos Judit
BRDSZ főtitkár |
Pongó Géza
FRSZ főtitkár |
Vincze Tibor
RKDSZ elnök |
Mondja el véleményét!
Moderációs irányelvek!
Komment írásához bejelentkezés szükséges.