BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

NYÍLT LEVÉL

Dr. Draskovics Tibor

Magyar Köztársaság

Igazságügyi és Rendészeti Miniszter

Budapest

Tisztelt Miniszter Úr!
A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége és tagsága felkívánja hívni az Ön figyelmét a következőkre:

Tisztában van-e Ön azzal, hogy a szolgálati törvényünk sorozatos módosítgatásaival a munkavállalóink korábbi szerzett jogosítványait rendszeresen megkurtították. Tették ezt úgy, hogy egyes reprezentatív szakszervezetekkel megállapodásokat kötöttek, melyek aztán a teljes állományt kedvezőtlenül érintették, más esetekben ki sem kérték az érdekképviseletek véleményét.

Megosztották a 13. havi illetmény és a caffetéria rendszer kialakításával a rendvédelem munkavállalóit.

Arra hivatkoznak, hogy a szolgálati törvény megengedő lehetőségei miatt, több – a felső nyugdíjkorhatárt még el nem ért, tapasztalt kolléga – hagyta el a rendőrséget. Fordítva ülnek a lovon, akik így nyilatkoznak! Amennyiben nem hagyták volna a rendőrséget politikai harcok színterévé tenni, megfizették volna rendesen a munkavállalóikat, megfelelő munkakörülményeket biztosítottak volna számukra, nem bíróságon kellene kiharcolnia a rendőröknek törvényben biztosított jogos járandóságaikat, és még sorolhatnánk azokat a megtett, vagy megtenni elmulasztott cselekedeteiket, melyekkel morális és anyagi válságba sodorták  a rendőrséget, nem hagyták volna el annyian ezt a szervezetet. Önök tették olyanná a körülményeket, hogy ezek az emberek, szinte elmenekültek a rendszerből.

Kérdéseink is lennének Önhöz:

  • 1. Milyen eredménye volt a legutóbbi schengeni ellenőrzésnek. Igazak-e azok a hírek, hogy az adófizetők pénzéből milliárdokat kell visszafizetnünk egyes rendőri vezetők „figyelmetlensége” miatt. Ott alkalmazzák-e azokat az eszközöket, ahová az EU szánta?
  • 2. Van-e valóság alapja azoknak a híreknek, miszerint országosan milliárdokat nem tudnak beszedni a közigazgatási bírságokból, mert nincs humán erőforrás a feldolgozásra, ugyanakkor Győrben és több más megyében jelentős létszámleépítést hajtanak végre. Ezzel kapcsolatosan igazak-e a híresztelések, hogy a leépítendő munkavállalók több mint 90%-a az integráció előtt a Határőrség állományába dolgozott?
  • 3. Folyamatosan halljuk, hogy a közterületi létszámot növelni kell. Mit tesznek azért, hogy ez a hivatás, vonzó legyen? Önállóságot biztosítanak rendőreinknek azzal, hogy kiveszik kezükből a törvény adta lehetőséget, a figyelmeztetést, vagy ezzel a „ kőbe vésett” bírságolási rendszerrel, csak az állampolgárokról akarnak még egy bőrt lenyúzni?
  • 4. Elgondolkodott-e már azon, vagy felmérték-e már azt, hogy hány olyan visszafoglalkoztatott főtiszt és tábornok dolgozik az Ön minisztériumában és a Rendőrségnél, akiknek jelenlegi fizetéséből, esetlegesen több ezer rendőrt vezényelhetnének a közterületekre?
  • 5. A horvát-magyar határszakaszon a Határrendészeti Kirendeltségeket a Rendőrkapitányságok alárendeltségébe kívánja vonni, gazdasági okokra hivatkozva. Vajon miért? Miközben Horvátország nem tagja sem az EU-nak sem pedig a Schengeni övezetnek, így ott fent kell tartani a schengeni külső határ védelmét.
  • 6. A Humán szolgálat radikális leépítése is végrehajtásra kerül, ebben az évben a második funkcionális szerv, amit az Ön elképzelései alapján hajt végre a rendőrség. Tisztába van-e Ön, azzal, hogy ezzel a lépéssel, az amúgy is sokszorosan leterhelt munkavállalók 20% -os (de vannak megyék, ahol az 50%-os) leépítése, katasztrofális állapotokat eredményez.

Folytathatnánk még a felvetések és kérdések taglalását, de jelen helyzetben megelégszünk, ha csupán, ezen kérdéskörökre adna számunkra és a nagy nyilvánosság számára megnyugtató választ. Amiből kitűnik, milyen szakmai érvek és indokok alapján hozta meg felelős politikai döntéseit.

Tisztelettel várjuk megtisztelő válaszát!

Orosháza, 2009. 09.  24.

Tisztelettel: RKDSZ elnöksége

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.