Lehet Más a Politika
Országgyűlési Képviselőcsoportja
országgyűlési képviselő
Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Az LMP örömmel veszi tudomásul, hogy megindultak a rendvédelmi szervezetekkel folytatott tárgyalások, noha aggodalomra ad okot, hogy az álláspontok tegnap jottányit sem közeledtek. A demokratikus döntéshozatal azt feltételezi, hogy az abban érintettek véleményét figyelembe veszik. Abban bízunk, hogy az egyeztetések tartósak és rendszeresek lesznek, és a kormány érdemben figyelembe veszi az elhangzó javaslatokat, lehetővé téve ezzel, hogy a találkozókon végre valódi párbeszéd alakuljon ki.
Ugyanakkor az egyeztetésekkel kapcsolatban aggályos, hogy a kormány által kezdeményezett változtatások részleteiről a közvélemény nem értesül. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy tegye terveit megismerhetővé, egyértelművé téve azt, hogy pontosan mit és hogyan kíván a folyamat eredményeként megváltoztatni. Ennek hiányában nem lehet érdemi egyeztetésről beszélni.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy teremtsen olyan légkört, ami a rendvédelmi dolgozókkal való érdekegyeztetést ösztönzi, és hagyjon fel a hangulatkeltéssel. Megköveteljük, hogy az életüket a haza szolgálatának szentelő, egészségüket kockára tevő rendvédelmi dolgozókkal az őket megillető hangnemben tárgyaljanak, és véleményüket vegyék figyelembe a tervezet véglegesítésekor. Méltatlan, hogy bárki a jövőjük bizonytalansága miatt elkeseredett, alulfizetett rendőröket, tűzoltókat, börtönőröket, vám- és pénzügyőröket tegye a kialakult helyzetért felelőssé.
Az LMP ismételten felszólítja a kormányt, hogy az érintettekkel szakszervezeteiken keresztül egyeztetve, az európai példákat figyelembe véve dolgozza ki az egységes rendvédelmi életpálya modellt, amely megnyugtatóan rendezi a dolgozók és családjaik sorsát és figyelembe veszi speciális munkakörülményeiket.
A kérdés mielőbbi rendezését várva,
Tisztelettel,
Dorosz Dávid
országgyűlési képviselő,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja
Budapest, 2011. május 9.
4 hozzászólás ehhez - Nyílt levél Orbán Viktornak
…”addig jár a korsó a kútra “!
Kedves Liberálisok Magyarországi Pártja !
A beszéd helyett dolgozni kéne Önöknek is !
A választott képviselőink csak beszélnek, csak beszélnek, csak beszélnek, csak beszélnek és semmi eredmény!
Uraim! tenni kéne, nem csak tanácsokat osztogatni !
“Aki nem tud adni kalácsot az ne adjon tanácsot “!
Elég volt a ” szakértőkből”, a mellébeszélőkből, EREDMÉNYT szeretne látni végre a nép, nem pusztítást!!
Basszus, fontossági sorrend is van Vityánál. Előbb a dekázás a labdazsonglőr gyerekkel, utána a debreceni 50 ezres stadion, majd a hangyák vérének átpumpálása az elefántba és a 234567. helyen ott is van a mi problémánk.Ja és a reggeli gyógyszer bevétele is fontos.
Úgy legyen !
Mondja el véleményét!
Moderációs irányelvek!
Komment írásához bejelentkezés szükséges.