Fix összegű tartásdíj, a vagyoni vitától független válás lehetősége, az elvált élettársak és a külön költöző szülők bővülő jogai jellemzik az új Ptk. családjogi részének változásait.
A házasság vagy élettársi kapcsolat felbontása és a gyermekek elhelyezése körében felmerült viták rendezése az új Polgári törvénykönyvben (Ptk.) sokakat érint, hiszen éven te nagyjából 25 ezer válás történik Magyarországon. Illés Blanka családjogi ügyvéd a 180 percnek azt mondta, a családjogi törvény módosítására régóta megvolt a társadalmi igény.
Nagyon sokan örülnek neki, hogy közös megegyezéssel akkor is el lehet válni, ha a feleknek a vagyonban még nem sikerült megegyezniük – mondta a jogász, aki emlékeztetett rá, hogy egy vagyonjogi per ma már négy-öt évig is tarthat, ezért szerinte teljesen indokolatlan volt, hogy emiatt csússzon a válás.
Március közepétől, az új Ptk. hatályba lépését követően tehát a vagyonról külön perben lehet rendelkezni, és a közös gyerekek után fizetendő tartásdíj megállapítása is módosul. Ezentúl nem százalékosan határozzák meg díjat – a hagyományos 15 és 25 százalék közötti mértékben –, hanem fix összegben, amelyet a bíróság minden évben automatikusan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett árindexszel növel.
Ha valóban a gyermek szükségleteihez mért fix összeget állapít meg a bíróság, és nem azt nézi, hogy ki milyen fizetési papírokat lobogtat, akkor lehet, hogy végre méltányos gyerektartásokat fogunk látni – fogalmazott a Kossuth Rádió műsorának Illés Blanka.
A tartásdíjat mostantól akár vagyontárggyal is kiválthatja a szülő, akár ingatlannal is – például úgy, hogy amikor a felek megszüntetik a közös tulajdont, akkor az otthonról elköltöző szülő a saját részét a gyerekekre ruházza.
Az esetek 85 százalékában a gyerekek az anyánál maradnak, ezért főleg apákat érint az, hogy a családjogi törvény módosulásával bővül a különélő szülők jogköre. A különélő szülő többek között beleszólhat abban, hogyan táplálkozzon a gyereke, kollégiumban lakjon-e vagy sem, járjon-e különórákra, valamint szülői értekezletre is elmehet. A gyerekével nem egy helyen lakó szülő így nem csak tartásdíjat fog fizetni, hanem valóban részese lehet gyereke életének.
Más lesz ezentúl az élettársi viszonyok jogköre is. Akkor tartoznak élettársak is a családjogi törvény hatálya alá, ha legalább egy éve élnek együtt, és van egy közös kiskorú gyermekük. Ebben az esetben két új jogot ad nekik az új Ptk.: az egyik, hogy válás után, a házastárshoz hasonlóan, bizonyos esetekben az élettárs is jogot formálhat tartásra. Az élettárs lakáshasználathoz való joga is változik: a jövőben nem fordul elő, mint most, hogy a kapcsolat megszűnése után az ingatlan tulajdonosa kizárhatja a lakásból volt élettársát és kiskorú gyermeküket. Március 15-től saját jogon is lakáshasználati jogot ítélhet meg a bíróság a volt élettársnak – mondta a Kossuth Rádió műsorának Illés Blanka családjogi ügyvéd.
Mondja el véleményét!
Moderációs irányelvek!
Komment írásához bejelentkezés szükséges.