BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Kollégáink életével játszanak egy “ötlet” miatt!

Mai napon délelőtt 11 óra körül Győrben, az egyik szupermarket parkolójában két hajléktalan a vásárlókat zaklatta. Az esetet bejelentették a Győri Rendőrkapitányságon, rendőri intézkedést kértek.

Győrben kísérlet képen, az amerikai “sheriff” rendszer ihletésével, márciustól egy rendőr lát el szolgálatot egy szolgálati gépkocsival. Hangzatos neve van a kísérleti programnak, “Egy autó egy rendőr”. A kísérleti program fő céljai nem ismertek, de vélhetőleg a biztonság “látszatát” kívánják erősíteni vele Győr polgáraiban.

Ezen a csendes, szeles délelőttön, a fenti kísérlet keretében a Győri RK-n dolgozó kollégánkat egyedül küldték ki a helyszínre. Kollégánk az állampolgárokat zaklató két személyt intézkedés alá kívánta vonni, de ahogyan kiszállt a szolgálati gépkocsiból, azonnal támadás érte! A támadás olyan hirtelen és heves volt, hogy kollégánknak nem volt lehetősége még segítséget sem hívni. A támadást követően állampolgárok siettek az intézkedő rendőr segítségére, és közös erővel tudták csak megfékezni a támadót. A járókelők hívtak erősítést munkatársunknak!

Csakis kizárólag munkatársunk kitűnő fizikumának és a felkészültségének, valamint a járókelők segítségének köszönhetően kollégánk csak könnyű sérüléseket szenvedett.

Egy gyakorlott járőrpáros azonnal, hatásosan képes megfékezni egy támadó személyt. Egy embernek esélye sincs erre.

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete tiltakozik az ellen, hogy értelmetlen, egyértelműen szakmaiatlan, elgondolások miatt,  kísérletezzenek kollégáinkkal! Kísérletükkel az életüket, testi épségüket teszik ki fokozott veszélynek!

Követeljük a kísérlet azonnali leállítását, az emiatt sérelmet szenvedett kollégánk kártalanítását, kárpótlását!

Javasoljuk a kísérletező kedvű ORFK-nak, hogy az ötletgazda saját magán próbálja ki először az elképzeléseit, csak utána sodorjon veszélybe másokat.

Tiltakozásunkat az Országos Rendőr Főkapitánynak hétfő reggel eljuttatjuk!

Kiss Sándor alelnök

RKDSZ

35 hozzászólás ehhez - Az egy autó, egy rendőr program első kézzelfogható eredménye!

  1. zajac mondta:

    Helló kolléga. Ha bármi gondod van, keress meg minket! Minden segítséget magadunk számodra.

  2. Zsolti mondta:

    Üdv,
    a mai napon folytatódott az ügy. Szembesítésre várok éppen az ügyészség folyosóján amikor az Ügyész Úr jön, és közli, hogy tisztes rendes roma származású hajléktalan állampolgárunk velem szemben feljelentéssel élt: Bántalmazás hivatalos eljárásban. A történet az ő szemszögéből lefolyásában szinte ugyanaz, csak a saját érdekeire kiszínezve. Ezúton csókoltatom a védelmére kirendelt jogtudort, aki ezt a munkában megfáradt, állam által eltartott szegény embert kioktatta, hogy kell azt vallani, hogy őt “heccből” “szana-széjjel” verték a rendőrök!
    Ezúton köszönöm most már meg én is az “egy autó egy rendőr” program kitalálóinak, hogy létrehozták ezt a nagyszerű karrier, és munkakedv romboló kísérletet.
    Nem tagadom, nem rajongtam a programért, de csináltam, immáron jó pár hónapja. Statisztikám szerintem nem hanyatlott, intézkedésem volt, munkavégzés közben nem volt félelem bennem, az intézkedések lefolyását illetően nem voltam bizonytalan. EDDIG!

  3. Babe63 mondta:

    T. Hozzászólók!
    Először is,kérném engedjék meg, hogy tegező viszonyban szóljak hozzá, senkit nem megbántva! Köszönöm!
    Sok igazságot olvastam az előttem szólóktól. Sok mindenben egyetértek velük. Magam is szakszervezeti tag vagyok, idestova 14 éve, és jelen állás szerint nem sokára 34 év szolgálati viszonnyal rendelkezem, ebből lassan 20 évet rendőri állományban. Ez a 20 év sok mindenre adott rálátást, de nem mindenre.Minden tiszteletem az utcán vagy autópályán dolgozó kollégáké, illetve a városi kapitányságon dolgozó 40-60 aktával kézben bírkózó nyílt előadóké. Azt viszont el tudom mondani, hogy a régi koncepcióhoz képest a mai már nem az állomány megőrzésére, védelmére szolgál, még azt is megkockáztatom, hogy csak azért vagyunk, mert mindenhol van a világban. Hogy ezt honnan vettem, lásd személyi és tárgyi feltétek biztosítása,személyzeti politika, illetve független munkavégzés, úgy dióhájban. Azt is elmondanám nektek, hogy szerény nyomott véleményem szerint, ha ezt a szervezetet a mai napon egyetlen tollvonással megszüntetnék, még elketyegnénk 4-5-6 évig, mert olyan alapokon nyugszik a cég.Nyilván látjátok ti is, hogy a világ körülöttünk milyen, és ebből a szórásból mi sem maradunk ki. Ami történik az állomány társadalmi megítélése vonatkozásában, az tisztán politikai érdekeket szolgál ilyen-olyan felállásból. A múlt volt, a jelen bizonytalan, a jövő kiszámíthatatlan.Se pénz, se paripa ma már, talán egyszer se rendőr is hozzátevődik. Kérdés: ki és mit akar a szervezettel.Hova és meddig és milyen irányba még lefelé???!!! Felhívás: Keressük meg a Miniszter Úrnak levelet író rendőrkollégát! Mi lesz Ármos tábornok Urral, aki igaznak tűnő képet mutatott be?! Ezek történtek a média közlése által. Nincs kiszámítható jövő, de lesz életpálya modell! Nos, régen nem kellett életpálya modell! Miért? 1. Volt jó fizetés,korkedvezményes szolgálati nyugdíj, uram bocsá szolgálati lakás is! Mondom volt! Ez volt az életpálya modellünk. Most délibáb készül, ezért, és a jelenlegi hozzáállás miatt is sajnálom a fiatal vagy új felszerelő kollégákat. Utolsó gondolatként:a fejekben való rendrakásnak ott kellene kezdődnie, hogy nincs önös érdek!!!Sem szék, sem semmibe való kapaszkodásra gondoltam, de ilyen nincs a magyar társadalomban.
    Üdv. Babe.

  4. zoli mondta:

    Az esemény már önmagában felháborító, és vérlázító.
    Egyes szerveknél mindent figyelmen kívül hagyva alkalmaznak, értelmeznek rendeleteket, utasításokat. Azon személyek akik ezen utasításokat kiötlik, maguk sem tudják mi is az amit tesznek, vagy cselekednek. Amennyiben cselekedetükkel tisztában vannak, abban az esetben isten mentsen meg mindenkit az ilyen vezetőktől.
    Elgondolkodtató az is, hogy ezen eset egy a sok közül ami elszomorító! ám aki ismeri a rendőrök munkáját az azt is tudja, hogy hasonló esetek történnek akkor is ha arra felkészülve megy ki a rendőr, nem egy ilyenről hallani.
    Most már csak az a kérdés, hogy mennyire reális, és abnormális döntés az, hogy a fegyveres erők dolgozói számára biztosított lehetőségek /nyugdíj…. stb../ úgymond “kiváltság” marad meg mivel mint azt tudjuk tegnapi nap folyamán elfogadták, eltörölték a korkedvezményes nyugdíjat.
    Szeretném én látni azt a rendőrt aki majd 50 évesen vagy a felett kimegy és egy hasonló esetnél intézkedik.

    Érintőlegesen arról, hogy egy kezdő rendőr havi nettó keresete nem több mint 80 000 Ft. ismétlem nem több, sok esetben még ennyi sincs, de a lényeg, hogy ez a rendőrnek ne szegje kedvét dolgozzon, mert érdemes ennyi
    pénzért és kiváltságért a napi életben kockáztatni az életet.

    Első sorban szerintem a fejekben kellene rendet tenni amennyiben ez nem megy, akkor nem kell azt csinálni amihez nem ért az ember.

  5. Nics mondta:

    Bocs: elfelejtettem, hát a legjobb a semisségi tőrvény.
    Szerintem a TEK-et fogják a tüntetőkre küldeni, mert már más nem maradt!

    Minden aktív rendőrnek jó szolgálatellátást! (Lehet hogy az elbocsájtó parancs a főnököd fiókjában van már fél éve. Mi van citromba haraptál?

    Jó szájízzel dolgozhatnak a rendőrök! ( De ne félj, te csak holnapután kapod meg a parancsod)

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.