BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Forrás: Figyelő online

Százasával hagyják el pályájukat a rendőrök, s ennek a fizetések mellett a szakmai kudarcok is okai, melyektől a kezüket megkötő jogszabályok miatt szenvednek a bűnüldözés során.

„Uram, ennek így nincs sok értelme, elegem van abból, hogy csak papírokat gyártunk, az eredmény legcsekélyebb reménye nélkül” – fakadt ki a Figyelő Online munkatársának egy betörés helyszíni szemléje során a kiküldött nyomrögzítő. Kollégája közben a bejárati ajtón keresett szénporos technikával ujjlenyomatokat, de bólogatása jelezte, maximálisan egyetért munkatársával. Egyikük leszerelése akkor már folyamatban volt, 13 évnyi szolgálati idő után hagyja ott a pályát, de a másik rendőrt is egy ideje foglalkoztatta a gondolat, hogy más munka után néz.

Nincsenek egyedül ezzel a gondolattal. Azt mesélték, az állományból nagyon sokan csalódottak, s nem csak a pénz miatt. Kilátástalannak tartják a munkájukat, egy szokásos, az előbb említett betöréshez hasonló bűncselekmény felderítése szinte reménytelen. Tisztességből elvégzik a kötelező feladatokat, de közben egy percig nem ringatják abba a hitbe a károsultat, hogy valaha is előkerülhetnek az ellopott értéktárgyai. A rendőrök panaszkodnak az állomány szegényes felszereltségére, a bűnözőket inkább segítő jogszabályokra. Pedig az elmúlt időszakban több olyan jogszabály is született – például a szabálysértési törvény szigorítása – amely a bűnüldözés visszaszorítását célozta – hívta fel a Figyelő Online figyelmét egy kormányzati szereplő. A rendőröknek a mindennapokban azonban más tapasztalataik vannak.
Azt, hogy komoly a baj, ki lehetett szűrni Orbán Viktor közelmúltban elhangzott mondataiból.

A kormányfő pár hete a Blikk című lap szerkesztőségében járt, s ott egy, a közigazgatási életpálya modellre vonatkozó olvasói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy előbb a pedagógusok kerültek sorra („úgy döntöttünk, hogy elsőbbséget adunk a gyerekeinket nevelő pedagógusoknak”), de most a rendőri állomány altisztjeivel foglalkozik, mert veszélyes pályaelhagyási jeleket lát. Tudomásunk szerint nem csak a miniszterelnök, de belügyminisztere Pintér Sándor környezetében is azt tapasztalják, hogy a sok rendőr szerel le, ezért beavatkozásra van szükség. Az elmúlt bő öt évben, tehát 2008 és 2012 között 9074 rendőr távozott a pályáról – ez a jelenlegi, 47 918 fős teljes foglalkoztatotti létszám csaknem ötödét teszi ki! Idén sem tört meg a trend, január és augusztus között már 629 dolgozó munkaviszonya szűnt meg.
Eközben az iskolapadból tavaly, illetve idén az eddig eltelt időben 1534 új rendőrrel bővült az állomány. Igaz, hogy két évvel ezelőtt egyetlen év alatt 4141 főt neveztek ki, akik a rendőrségi oktatási intézményekből kerültek ki, de ezzel együtt is a létszám apadása olvasható ki az Országos Rendőr-főkapitányság lapunk rendelkezésére bocsátott adataiból. Ennek üteme azonban nem növekszik, hanem csökken – állapította meg saját adataiból az ORFK. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy olyan, viszonylag friss kollégák is szabadulnának az egyenruhától, akik e döntésük miatt kénytelenek visszafizetni a képzésük díját. Az ORFK tájékoztatása szerint a visszafizetési kötelezettséget a tanulói szerződés szabályozza: amennyiben a tanuló jogviszonya saját hibájából, vagy próbaidőből, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony a végzést követő két éven belül szűnik meg, időarányosan visszafizetési kötelezettség terheli a leszerelő rendőrt. A fizetésekhez képest nem csekély összegről van szó, a képzés átlagos költsége 915 515 forint. Szintén az ORFK-tól tudjuk, hogy 2009 óta összesen 217 rendőr fizette vissza a fenti okok miatt a képzése díját.

Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy mennyi a rendőrök átlagos havi fizetése. Az ORFK azt kérte, hogy pontosítsuk a kérdésünket. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás területén (ide tartoznak mások mellett a rendőrök is) a dolgozók rendszeres havi bruttó átlagkeresete 2012-ben 234 576 forint volt, miközben a költségvetési átlag 192 491 forint volt ugyanebben az időszakban. A nemzetgazdasági átlag pedig 208 677 forint tavaly, vagyis a rendőrök fizetése pusztán ebben az összevetésben nem tűnik alacsonynak (persze az átlagtól lefelé és felfelé is jelentős lehet az eltérés az állományon belül). Ugyanakkor ezek az összegek az előző évhez viszonyítva a közigazgatásban, védelemben dolgozók esetében alacsonyabbak, a másik két bérmutató esetében viszont magasabbak.

 

Év
2008 2563
2009 2018
2010 1512
2011 1704
2012 1277
2013. szeptember 1-ig 629

(Forrás: ORFK)

 

32 hozzászólás ehhez - Elegük van! Leszerelnek a rendőrök

  1. Dr. Kovács Lászlónak! mondta:

    DR. Kovács László !

    Azt hiszem Önnek ebbe nem nagyon kellene beleszólni! Ki kell próbálni, aztán véleményezni! Az lehet, hogy szívesen lógatnám/ lógattam volna/ a lábamat 40 évesen, de én 40 évesen nem tartom / tartottam a kezemet a borítékért! Önnek biztos a keze fog elfáradni 80 éves korára! Nekem meg ez a véleményem!!
    Részemről lezártnak tekintem az Önnel való eszmecserét!
    ui. 1 év tiszthelyettes képző , + 1 év zászlósképző, + 4 év főiskola,+ vezetőképző , + számtalan szakvizsga , min. 6 év az életemből és ha megélem dolgozhatok 65 éves koromig . Na majd kíváncsi leszek, hogy ha bajban lesz, mikor érek oda én vagy a többi koros rendőr Önhöz és elfogni, megbilincselni az elkövetőt 65 évesen , mert NEM érdemeltem/érdemeltük meg a nyugdíjat!
    EZ A VÉLEMÉNYEM!

  2. Alex mondta:

    Jómagam is rendőr voltam 6 évig. Szerettem, amit csináltam. ( nem agyonbüntetni mindenkit, hanem segíteni a tisztességes embereken-embereknek.) Először nyomozóként, majd bűnügyi technikusként jöttem rá, h korrupt a cég, ahogy az ország is az. Az adatok kicsit el lettet írva a cikkben. Egész pontosan techhnikuskénk 130 ezer körül vittem haza. Igaz, jóval több, mint egy 3 műszakban robotoló gyári munkásé, de a technikusi munka mellett vizsgálnom kelett átlag 20 bűnügyet. Aki volt, vagy most is rendőr, tudja mit jelent ez. Csak annyit fűznék az előttem elhangzottakhoz, hogy tiszteletemet teszem azon rendőr (ex) kollégák előtt, akik még bírják cérnával. Ők tudják mi az hogy tűrni, tudják milyen BKSZ-esnek, vagy forrosnak, vagy ügyeletesnek lenni. (Mindenhol máshogy hívják). Tudják, mi az, h igazságtalanság. Sokan kénytelenek nyelni, mert javarészt a média és a törvények ellenük fordítják az embereket, akik védelmére esküdtek fel. Abszurd a helyzet.

  3. Máté mondta:

    6év után idén rákényszerített a kapitányságvezetőm szereljek le.Azt mondta, ha közössel nem megyek csa lemondással mehetek el.Amióta ezen kapitányságon új vezető lett rengetegen leszereltek vagy áthelyezésük kérték.Sajnos a vezetőség visszél hatalmával, ráadásúl csak a bírság volt a lényeg évek óta, érdemi munkára idő sem volt!!!És miért kelett mennem?Mert kollegák bemondták hogy alszunk, ilyenkor védje meg magát az ember,lehetetlen!!(Természetesen büntető ügy sem indult mivel senki nem aludt) Nem a régi már sajnos a cég, tekintély nincs, kollegák a másik megbuktatásán törnek előre, ha bírság nincs nem vagy jó rendőr.Szégyen!

  4. Dr. Kovács László mondta:

    Így már nem is olyan vonzó ez a pálya, hogy 40 évesen nem lehet hátradőlni, és élni a nem megérdemelt nyugdíjas éveket…. Milyen rossz amikor nem lehet kihasználni az igazságtalan előjogokat. Szerintem nekem orvosként ezerszer stresszesebb a munkaköröm, mint a tisztelt rendőruraknak. Nem mellesleg hat év egyetem 2 szakvizsga 6 + 10 év az életemből és ha megélem dolgozhatok 80 éves koromig. NEM 40 évesen lógatni a lábamat és pocakot növeszteni. Ez a véleményem!

  5. TK mondta:

    Vicc az egész..
    Én meg készülök a rendőrséghez..de igy, ezek után,lehet már nem!
    Az a baj,hogy protekció nélkül nem vesznek fel. Pofára válogatnak,meg olyanokat találnak ki mi nem igaz,csak,hogy téged nem vegyenek fel.. Én is így jártam most! Sajnos! Változás kell!!(ápr.6.)

  6. Attila mondta:

    24 év / ténylegesen lehúzott / után nagyon elfáradtam, belefáradtam, kiégtem. Szerettem és rajongtam a hivatásomért,de ez ma már csak egy munka.Ez már nem rendőri munka,hanem pénzbehajtás, a politikai érdekek kiszolgálása / bármennyire is tagadják/ , statisztikai adatok kozmetikázása, a számok tologatása.
    Vezető beosztásban olyanok ülnek / tisztelet a kivételnek/ akik soha életükben egy métert nem tettek meg közterületen, nem gyalogosan, de még szolgálati autóval sem. Nem kellett nyelniük, amikor leköpték, és most sem nekik kell eltűrni ,amikor leköpik, megfenyegetik, megalázzák az intézkedő rendőrt.
    A sajtó nagy betűkkel harsogja, hogy a “RENDŐR…” ezt meg ezt követte el, de amikor a “RENDŐR” a sértett az már nem hír. Nem érdekel senkit ,sem a vezetőt ,sem az állampolgárt , hogy szinte már csak átöltözni járunk haza, mert annyi a meló és nincs már lassan kit szolgálatba beosztani. Fáradtan, kimerülten teljesítjük a szolgálatot , ha pedig hibázol jön a kötél általi fejbelövés.
    Olyan vezető “diktál” akinek gőze nincs arról, hogy mi a “dörgés” az utcán, neki megmondták, hogy mit kell hozni, és azt ha nem teljesíted mehetsz a levesbe.
    Ami jár azt nem adják, vagy csak kínnal-keservvel, szolgálati kérelmek, panaszok ,netán pereskedés után. Lehetne sorolni a végtelenségig. Az eltelt 24 év alatt egyre és egyre rosszabb lett a helyzet. Sajnálom , hogy aláírtam az öt évet, bízva abban, hogy azzal a feltétellel tudok elmenni nyugdíjba, amivel az elődeim. Ha tudtam volna nem írom alá. Most már melegítik a tepsit a krematóriumba a cím pedig a kapitányágé az irodám ajtaja. Onnan fognak elvinni vagy majd a fizikai felmérőről, mert a kötelező 2000 méter 40 felett ha tetszik, ha nem annyira már nem egészséges úgy, hogy nincs energiája és ideje az embernek arra, hogy rendszeresen eljárjon sportolni. Persze ez alól biztos vannak kivételek, de akinek már családja van, az azt gondolom érti miről van szó.
    Lehetne sorolni az erkölcsi, anyagi, technikai oldalakat, azt hogy csak követelmény van, de a szükséges feltételek nincsenek meg. Azt nem tudom, hogy a hozzászólásomat követően meg fog-e állni egy Q7-es a lakásom előtt, de tényeket írtam le és ha legalább lenne egy halvány kis esély is arra, hogy bármilyen pozitív változást eredményezne, akár más fórumon is elmondanám a véleményemet. Mivel azonban ennek annyi esélye van, mint …. -itt inkább moderáltam magam- ezért nem fejtegetem tovább, hogy milyen hangulatban vagyok és milyen hangulatban vannak a kollegáim, társaim.
    Egy biztos, keresem a lehetőséget és amint arra lehetőség adódik én is le fogok szerelni, mert 17 évet még nem vagyok hajlandó ennél a cégnél és ilyen feltételek mellett lehúzni!
    Egyetértek az előttem történt hozzászólásokban leírtakkal, őszintén gratulálok azoknak a kollegáknak akik már meglépték a váltást!
    Mindenkinek jó egészséget és kitartást kíván egy (még) aktív rendőr!

  7. Janclaude mondta:

    Sziasztok jo par eve dolgozom mar a cegnel, mint sok mas velem egyut szolgalo kollegamnak baratomnak a rendorseg volt az a “csalad” ahol azert az orszagert tudott tenni amit mindennel jobban szeret! De ez megvaltozott megvaltoztam en is megvaltoztak a kollegak a baratok, egyszeruen belefaradtunk az ertelmetlen szel mallom harcal amit minden egyes nap a bunozokkel vivtunk meg. Belefaradtunk a sajat parancsnokaink altal megkovetelt vegrehajthatatlan utasitasokba, a nem titkol birsagolason alapulo “penzbehajtasba” a megjaro juttatasok magyarazat nelkuli megvonasaba, a hasznalhatatlan szolgalati jarmuvekbe, alkalmatlan egyenruhazatba felteve ha az ember egyatalan megkapja! Belefaradtunk abba hogy az egyenruhankrol a jarmuveinkrol azok dontenek akik egy percet sem toltottek utcan minden egyes dontesuk minden logikat esz ervet nelkuloz! Elegunk lett es belefaradtunk a jogalkotas torvenyhozas allando ellenunk iranyulo gonosz megalazo serto csupa rosszindulatu hozzallasunkbol!! Az orfk nem kell a mellebeszelos mit akar hallani a medi szovegebol vannak kollegaim akik minden potlekkal jarulekkal 91 000 ft keresnek amiert szo szerint kidolgozzak a beluket is!! Szoval elegunk lett belefaradtunk mindenbe ami a hon szeretett Rendorsegunkbe az elejen elhivatottsagbol egy eletre megfogott! De nem baj draga barataim kollegaim egyet mondok vigaszbkeppen ez meg SOKKAL ROSSZABB LESZ!!!!!!!!!

  8. Gábor mondta:

    Ez a 4.000dolláros fizetés igen jól hangzik. És ha valaki kint szeretne rendőr lenni pl. az USA-ban, akkor ottani állampolgárnak kell lenni és ottani iskolát végezni?

  9. horváth marcell mondta:

    Én személy szerint 3 éve vagyok szolgálatban (járőr státuszban) a havi keresetem még túlórával sem érte el a 110.000 Ft-ot……

  10. d13 mondta:

    Én csak annyit szeretnék hozzáfűzni az előttem szólókhoz, hogy amikor a rendőri ,,fizetésről,, beszélnek vegyék ketté a tiszti, és tiszt helyettesi fizetéseket. Az átlagfizetés esetében nem veszik figyelembe hogy Magyarországon két tiszthelyettesre jut egy tiszt, és az ő keresetük egy ,,picivel,, magasabb.

  11. Grim mondta:

    Már én is a leszerelés küszöbén állok. 5 éve vagyok a cégnél sima járőrként amiről nem régiben biztosítottak a parancsnokok, hogy ez így is fog maradni a kevés bírság miatt. Szóval havi kb 100.000 ft.-ból járjak be dolgozni és mosolyogva tűrjem el, hogy sok állampolgár üvöltözik velem és elküld melegebb éghajlatra. Persze tenni úgysem tehetek semmit mert akkor, a szokásos mondókák jönnek (rasszista b*zi, azé me cigány vagyok, feljelentelek a g*cibe). Viszont, hogy kicsit jobban érezzem magam és helyre álljon a lelki egyensúlyom a sok megalázás miatt, megállíthatok egy sima autóst aki biztos félni fog tőlem mert ha akarok akkor úgy is találok valamit.
    Továbbá kisebb probléma, hogy nem tudom megmondani, hogy mikor dolgozok legközelebb, mivel mélyen tisztelt parancsnokom bármikor felhív (ha felhív) , hogy változott a szolgálat és ekkor meg akkor jössz dolgozni. Ezért mellék állást sem tudok szerezni (nem mintha engedélyeznék).
    A sok ellenőrzésről nem is beszélek mert biztos, hogy a legtöbb állampolgár biztonságban érzi magát attól, hogy a surranóm alatt fekete zokni van és nem csíkos.

  12. Reka mondta:

    Csak, hogy a bicska kinyiljon a magyar rendorok zsebeben….ferjem az Usa-ban rendor. Havi netto fizetese 3800 es 4000 dollar kozott mozog, ami 850 ezer es 900 ezer forint kozott van. Meg ha azt mondjuk, hogy az elet dragabb is, azert annyival nem, hogy Magyarorszagon 100 ezer es 150 ezer kozott legyen a rendori fizetes. Felhaborito!!!!

  13. VR. mondta:

    Egy pályakezdő rendőr nettó fizuja 110.000.-Ft körül mozog havi hét éjszakai szolgálattal.
    Egy tiszthelyettes egyik legmagasabb beosztással, illetve óriási felelősséggel keres 210.000.-Ft nettó pénzt. Átlagban a kettő között mozog a fizu, egy mindent tudó körzeti megbízott is ritkán keres 170.000.-Ft.-nál többet. Mihamarabb fizurendezés kell, mert idén borzasztó sokan fogják elhagyni a pályát, és nincsen kisegítve a testület még 5000 új rendőrrel sem, mert a szakmát nagyjából 7 év után lehet sejteni………………..

  14. petyusz mondta:

    Sajnálom ezt a szakmát, hogy a politika ennyire befolyásolja!!! Én is nyugodtan, így leszerelés előtt már merek beszélni!!! A kis vidéki kollégáim( NETTÓ ) 96.000-Ft, Budapest 100000-130.000-FT fizetést kapnak(unk). Túlórákat ,csak 150-óra felett fizetik ki, de gondoskodnak róla, ne érd el ezt a határt. Én 145.000-Ft legtöbbször amit haza vittem, ebből a kaja és a bejárás szolgálatonként összesen/ 24-72 / havi 7 szolgálat 7500 Ft azaz 52500-Ft, ebből 15000 juttat vissza a cég, de a Budapest bérletet /9500-Ft/ amit saját pénzünkből meg kell venni, ezt nem térítik, tehát kőkemény 98.000-Ftért járuk fel dolgozni a KR-hez. Életpálya modell nincsen, 10 éve még imádtam, most minden szolgálat hányinger és a válasz ha nem csinálod EL LEHET MENNI!! Ha elakadsz valamiben és segítséget kérsz a válasz OMB old meg b..d meg. Így nem lehet dolgozni, jövőkép nincs és nem is lesz!!! Kitartást mindenkinek!!!

  15. Anti mondta:

    Az összes egyenruhás szervezet alkalmazottjára igaz ez a történet, a végrehajtásban dolgozók ( vagyis akikkel intézkedés közben találkozol először)fizetése kb. ünnepi pótlékkal eléri a 100.000 ft-ot, ami megemeli a számokat, az a több esetben íróasztal mögül, gyakorlati tapasztalat nélkül értelmetlen intézkedéseket hozó tisztek fizetése.Az egyenruhás szerveknél nagyon sok probléma van, amikkel nincs aki foglalkozzon, mert ugye széllel szemben nem lehet …..Ezt aki visel, vagy valamikor viselt egyenruhát, tudja miről beszélek. itt mindíg annak van igaza akinek több csillagja van, ha te tiszthelyettesként tudod mit kellene tenni pl. egy bűncselekmény megakadályozása vagy felderítése érdekében, ha a feljebbvalód nem úgy gondolja, akkor nem úgy kell intézkedni vagy nem azt kell csinálni, mert ugye neki mindíg igaza van.Alapvető probléma sok esetben hogy nincs benzin, a gyalog megtett kilóméterek száma többszöröse az egy szolgálatban autóval megtett kilóméterek számának(ez a határőrizetben dolgozók esetében tapasztalat), esetleg a 12 órás szolgálatban járó pihenőidő a nyári melegben(bakancs,hosszúnadrág ami nem szellőzik) az út szélén a szolgálati kocsiban van kiadva, amiben a víz amit reggel beletettél ihatatlanra melegszik és a szendvics amit vittél megromlik, de ez senkit nem érdekel, klíma feltöltésre nincs pénz, de a parancsnokok akik több százezret keresnek nettóban szolgálati kocsival járnak dolgozni az esetleg 50-100 km-re levő szolgálati helyükre, mert ugye abban van benzin is és persze klíma is.A parancsnok ki meri jelenteni hogy “nektek még fizetést sem adnék”.Ha bármit hibázol, mész fegyelmire, ha a vezető beosztású a szabadidejében bűncselekményt követ el, nem történik hónapok alatt semmi (esetleg nem is fog?)
    Amíg alapvető dolgok nem lesznek a helyén az egyenruhás szerveknél addig az alacsony beosztásban dolgozókkal a vezetők bármit megtehetnek.Hova is fordulhat a problémájával egy tiszthelyettes ha pl. a parancsnoka a legrosszindulatúbb ember akit valaha is el tudsz képzelni? Sehova, mert ugye a parancsnok a parancsnokot nem fogja rendre utasítani, tehát amíg bírod, tűröd, hogy egy parancsnok bármit megtehet, bárhogy viselkedhet, bármit mondhat, mert neki mindent szabad, neki már nincs aki parancsoljon.Ezzel valamit sürgősen kezdeni kell, mert így is nehéz azoknak a tiszthelyetteseknek az élete akikbe bárki lassan a lábát beletörölheti. Ebben az esetben úgy gondolom egy dolgot lehetne tenni, azt, hogy aki nem tud a hatalmával mit kezdeni, attól el kell venni,csak ugye nincs aki ezt megtegye, mert nincs olyan lehetőség hogy. pl. bizonyos időnként valaki megkérdezné a tiszthelyetteseket a problémákról, aki függetlenül tudná kezelni az adott problémákat és továbbítaná a megfelelő helyre.Sok esetben az élhetőbb munkahely megteremtése is visszatartó erő lehetne a leszerelés megakadályozása érdekében.
    Régen az egyenruhásoknak tekintélye volt, ma meg mi van nekik? Jogaik nincsenek, csak kötelezettségeik, azok viszont szép számmal.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.