BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

http://szolgalatinyugdij.wordpress.com/

Belugyminiszterium
Személyügyi Főosztály
FELJEGYZÉS

a 2011. május 18-án megtartott informális RÉF ülésen elhangzott miniszteri tájékoztatóról

Dr. Pintér Sándor miniszter úr tájékoztatta az érdekképviseleti szerveket, nem zárható ki, hogy – a közszolgálati életpálya modell keretében – a hivatásos életpályamodellről, a bevezetés ütemezéséről, valamint a Széll Kálmán Tervvel összefüggésben a felső korhatár alatti korai szolgálati nyugdíjasoknak a munkavilágába történő visszavezetésével kapcsolatos javaslatokról a Kormány a jövő héten tárgyalni fog. A tárca nevében, az érdekképviseletek véleményét is figyelembe vevő álláspontot kíván képviselni. Az informális ülésen elhangzottakkal, a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban péntekig (május 20.) kéri az érdekképviseletek véleményét, javaslatát.

A minisztérium vezetése az alábbi javaslatokat terjeszti a Kormány felé:

1. Az irányadó öregségi nyugdíj korhatárnál 5 évvel korábban mehessenek nyugdíjba a különböző szerveknél egyes végrehajtói szintű munkakörben foglalkoztatott tiszthelyettesek (pl. helyi szervek közbiztonsági állománya, vonulós tűzoltók, figyelők, körletfelügyelők).

2. Csak azokat a szolgálati nyugdíjasokat tervezzük visszafoglalkoztatásra, akik 2011. december 31-ig még nem töltik be az 57-ik életévüket.
A visszafoglalkoztatottak a rendőrség hivatásos állományába kerülnek, azonban nem kerülnek státuszra, hanem egy, a rendőrségen belül kialakított készenléti állomány tagjaként fognak szolgálatot teljesíteni.
A visszafoglalkoztatást megelőzően valamennyi érintett egy csökkentett követelményű alkalmassági vizsgálaton esik át.

Akik korábban egészségi alkalmatlanság miatt kerültek nyugállományba és az egészség károsodás szintje a 40%-ot meghaladja, de a 70%-ot nem éri el, azoknak az egészségi állapotát a civil szabályok szerint vizsgálják felül és döntenek a foglalkoztathatóságukról. A 40%-ot el nem érő egészség károsodás esetén, az érintett a csökkentett követelményű alkalmassági vizsgálatára kerül sor. A 70%-ot meghaladó egészség károsodott szolgálati nyugdíjasok felülvizsgálatát nem tervezzük.

Aki megfelel a csökkentett követelményű alkalmassági vizsgálatnak, az a rendőrség szerveinél fog könnyített szolgálatot ellátni 06.00 és 22.00 óra közötti időszakban. Kizárólag gyakorló öltözetben és fegyver nélkül látják el feladataikat. Munkájuk a közbiztonság erősítésével összefüggő területi járőrözés, akciókban való részvétel, stb.

Akik a könnyített alkalmassági feltételeknek sem felelnek meg, azok különböző közhivatalok, önkormányzati hivatalok munkáját fogják segíteni, első sorban a közfoglalkoztatással összefüggő feladatokban, de részt vesznek a feketemunka felderítésében, számlaadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzésében, stb.

A készenléti állományba kerülő nyugdíjának folyósítását megszüntetik. Nettó illetménye azonban azonos lesz az addig folyósított nyugdíjával. A kereseti aránytalanságok kiszűrésére az alacsony nyugdíjjal rendelkezők esetében lehetségesnek tartjuk egy minimális illetmény összeg meghatározását.

A készenléti állományba tartozó számára, mellékállás vállalása is megengedhető lesz, könnyített feltételek mellett, de bizonyos foglalkozások kizárásával.

A készenléti állomány 90%-os táppénzre lesz jogosult.

A megüresedő státuszok feltöltésénél előnyben részesítjük a készenléti állományba tartozót, ha a munkakörhöz szükséges alkalmassági feltételeknek megfelel.
Az érintettek felhívást kapnak a visszafoglalkoztatásra. Akik – más kereső foglakozás, vagy egyéb okból – nem vállalják, azoknak rövid türelmi idő (kb. 3 hónap) után a nyugdíjukat fokozatosan elvonják (havi 20-20%-kal).

3. Az aktív hivatásos állomány életpálya modell koncepciója végleges koncepciója még nem alakult ki, de alapvetően a hosszú szolgálatvállalást támogató elemei lesznek, illetmény rendszere pedig 25 év szolgálat, illetve 50 év felett progresszíven emelkedő lesz.
A hivatásos állománynál – a közgazdasági körülmények ellenére – várhatóan, 2012. január 1-el mintegy 5-6%-os illetményemelés valósulhat meg.
Tervezzük a jelenlegi cafetéria rendszer átalakítását, az utalványos ellátási forma helyett a készpénzes ellátásra.

Az aktív állományúaknak Hszt. alapján korábban rögzített nyugdíjhoz való jogosultsága, illetve a nyugdíjba vonuláskor a választás lehetősége megmarad.

Javasoljuk, hogy az aktív állomány szolgálati idejének számításakor a már megszerzett ún. pótidőt (Hszt. 329. §) továbbra is figyelembe vegyék.

Javasoljuk, hogy az 50 év feletti hivatásosok heti 3-4 óra munkaidő kedvezményt és rekreáció keretében 3-4 évente 3 hetes szabadságot kapjanak.

4. A szociális, jóléti támogatások rendszerénél első sorban a lakhatás támogatására koncentrálunk és a tulajdonszerzést preferáljuk. A hosszabb szolgálatvállalást pedig olyan intézkedésekkel erősítjük, mint például a 30 év szolgálattal rendelkezők lakáskölcsönéből hátralevő részt az állami átvállalása.

A családok támogatását szolgáló intézkedés lesz például a gyermekek tanulmányainak anyagi támogatása, házastárs elhelyezkedésének segítése.

Az egészségi ellátás tekintetében vidéki ellátó központokat alakítunk ki. Az állomány teljes körére kiterjedően biztosítjuk az egészségügyi alapellátást és az ingyenes fogászati kezelést.

A volt belügyi üdülők visszavételét nem tervezzük, de biztosítani fogjuk a hivatásos állomány részére a kedvezményes áron történő igénybevételt.

40 hozzászólás ehhez - Újabb érdekesség a weben! Elképesztő.

  1. Gémjakab mondta:

    Köszönöm de nem így van szerinted is?

  2. Gémjakab mondta:

    Szép estét mindenkinek kivéve fidesz.

    Urak!
    Árulja már el nekem valaki hogy mi a megmeredt lófasz van a hétfői demo- val kapcsolatban tele a hócipőm hogy az ember többszáz kilómétert utazva is ott lenne lemondva bevételeit és akkor meg valaki kitalálja hogy várunk csütörtökig? Tényleg egyre jobban látom hogy egy szakszervet kell csak minden rendvédelmi ágnak és kész. Megy a hatalmi öldöklés a reklám az egymásralicitálás de nincsen kemény fellépés. Nem veszitek észrte hogy ez a fasz kormány szopat benneteke? Ha egyszer az van mondva hogy semmi változás nem elfogadható és a kormány meg erősködik eszementnél eszementebb dolgokal megoszt bennünket akkor oda kéne már verni nekik nem pedig odázgatni a dolgokat. Az a faszomszotty orbán fütyül és diktál ti meg úgy táncoltok. Nem akartam senkit megbántani de ha a kormány megszopat bennünket kire fogtok mutogatni hogy ki a hibás? Persze vannak akik nem vesztik el az összes jövedelmüket akkor sem. Na ezt biztos kimoderálják)

  3. roppant nyugdias mondta:

    Tisztelt azúgyvanhogy…!

    Látod ez az echte magyar mentalitás! Ha az én lovam megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszéd lova is! Arról sohasem tehetett a felemlegetett – még tüzet csak a kályhában látott tűzoltó tiszt sem, hogy benneteket sem becsülnek meg.
    Talán ha azt próbálná megérteni veled együtt sok más ember, hogy ha ettől a szférától (amely egyébként elvileg az állam végrehajtó erőszakszervezete) elveszik a szerzett jogait, akkor az úgymond demokratikus államot a jövőben semmi sem tartja vissza attól, hogy bárkitől bármit el ne vegyen!
    Távol álljon tőlem, hogy kioktassalak, de nézd meg alaposabban a honlapot és találni fogsz rajta jó néhány, kifejezetten mentősöknek, mentősökről szóló hírt, hozzászólást is, olyanokét, akik a te érdekeidet tartják szem előtt, anélkül, hogy a “miénket” irigyelné. Hidd el, hogy nem az önsajnálat beszél sok ezer, tízezer emberből. Ez a kétségbeesés hangja, hogy mi lesz a családommal, ha azt, amit eddig biztosnak véltem, kihúzzák a lábam alól? Tudnék még írni sok mindent, alaposan megindokolva, de az én idegeim lassan kezdik felmondani a szolgálatot, és kezdek félni tőle, hogy a harmadik infarktus, vagy a második agyi ér probléma utolér.
    Azért, mert olyan “jó” nekem, bevisztek még a kórházba, ha szükség lesz rá?

  4. error mondta:

    Én sas vagyok és nem Ikarosz!
    És lám a propaganda nálad is használt.
    Nem vitázom veled.
    Biztosan igaz amit mondasz.
    Sajnos mi nem egy hajóban evezünk.
    Hidd el.
    Nem irigylem a munkád de tisztellek amiért ezt csinálod.
    Ne a rendvédelmiseknél nyújtsd be a számlád az elmaradt vagy meg sem kapott juttatásaidért.

  5. azúgyvanhogy... mondta:

    Kedves ERROR!
    Valóban hiba van! Főleg a szöveg értésben.
    Én arra szerettem volna rávilágítani, hogy másnak még annyi sem jut mint nektek, pedig semmivel nem végez könnyebb munkát és történetesen egy hajóban evez veletek(lásd mentő tagszervezet) és senki meg sem említi őket.
    És itt nem csak a nyugdíj körüli kedvezményekről beszélek hanem az aktívak anyagi megbecsüléséről.
    4000 Ft “kajajegy”, nincs ruhapénz(de a ruhát magunknak vesszük), nem utazunk szolgálati igazolvánnyal vagy éves bérlettel amit a cég adott és nem jár a Honvéd kórházi ellátás alanyi jogon.
    Továbbá te nem sas vagy hanem a monda béli Ikarosz aki szintén repült mint a sas csak nem hallgatott senkire és el volt ájulva saját tudásától, meg is lett az eredménye…
    Amúgy ha nem járna mindenkinek feltétel nélkül a szolgálati nyugdíj (tudod tűzoltó tiszt és a kályha)akkor most a Vonulós tűzoltó nem kellene, hogy az övét féltse.

  6. Fekete Gábor ny. r. alezredes mondta:

    Nem értem!
    Ha ennyire szarul áll az ország, mert nincs pénz, miből lett mindjárt az ujrafoglalkoztatásra?! Esküszöm, hogy kamu az egész! Eddig is volt “garancia” a nyugdijunkra, most mitől van mégújjabb garancia arra nézve, hogy tényleg nem rúgnak ki, mondjuk 3 hónap múlva? Erre is csak indok kell! Pl. nem látja el a feladatát, mint a 19 éves rendőr! És kész!
    Ki hisz ezeknek! Nekem már ne akarjon garanciát adni egy hiteltelen kormány, hiteltelen belügyminisztere!!!!

  7. error mondta:

    Kedves mentos baratom.
    Tipikus mintapeldanya vagy a szolgaknak.
    Ha elveszika kenyered felet akkor te inkabb a maradekot veded…
    Latod ez a kulonbseg egy fegyveres mentalitasa meg egy civil kozott.
    Soha nem fogsz saskent repulni ha nem vagy sas…
    Lehet,hogy te orulnel annak ami masnak marad miutan elveszik a tulajdonat…
    De ne izgulj toled is lesz mit elvenni…

  8. azúgyvanhogy... mondta:

    Tisztelt Bajtársak!
    Én megértek mindenkit aki a szerzett (vagy a jövőben szerezni akart)jogai védelmében megszólal.
    Tartottam egy rövid közvélemény kutatást a kivonuló bajtársaim között és a mentők döntő többsége örömmel fogadná ezeket a kedvezményeket amit nektek ajánlanak.
    ezzel nem azt akarom mondani, hogy ti nem érdemlitek meg, de egyszer sem hangzott el senki szájából a mentők helyzete.
    Mi szinte nulla kedvezményt kapunk(a soförök 5 évenkénti 1 év korkedvezményén kívül).
    Az egyébb juttatások mértékét nem is említem.
    Amúgy valóban sérti az állampolgárok jó érzését az a 45 éves tűzoltó tiszt aki 20 éve tüzet csak a kályhában látott és nyugállományban van.De azt hiszem a többi rendvédelmi ágazatban is van ilyen példa.
    Ami szerintem az alap:
    -minimum 50 éves életkor
    -30 éves szolgálat(operatív tevékenység és nem irodai munka)
    -a jogosultsághoz a két feltételnek egyszerre teljesülni kell
    - a nyugdíj összegének meghatározásánál nem lehet figyelembe venni a jutalmakat, jubileumi pénzeket,stb.

    Mindenkinek kitartást és jó egészséget kíván egy mentődolgozó aki több mint 15 éves szolgálati viszony után csak azért keres minimálbért, mert az államilag meghatározott bérét 3000Forinttal a munkáltató kiegészíti.

  9. Kovács 3 főtörzs mondta:

    És ráadásul ma kaptam meg O. V. levelét:
    “Hallgassuk meg egymást!”
    “Szociális konzultáció 2011″
    “Az emberek mellett állunk”
    “A jó válaszokat eddig is együtt találtuk meg.” :)

    “Számítok a véleményére.” Ez nyomdahiba lehet mert inkább sz@rok”-at akarhatott írni.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.