BIZTONSÁG, TISZTESSÉG, EMPÁTIA

Tisztelt kollégák, olvasók. dr. Csonka Rita, a Mentő Tagszervezet elnöke fordul hozzátok három kérdéssel, kérünk mindenkit a véleményét mondja el!

Az RKDSZ véleménye az, hogy felháborító némely ember részéről ilyen szintű önző, toleranciát teljesen nélkülöző viselkedés.

” Több mint 120 éve áll Budapesten a Markó utcában a Mentőpalota, a környéken lakók most mégis kezdeményezni akarják a mentőállomás elköltöztetését, mert felháborítónak tartják, hogy a mentőautók az állomásról elindulva szirénáznak.

Nehezen képzelhető el, hogy a tiltakozó lakók az előtt jutottak ingatlanukhoz, mielőtt oda mentőállomás épült volna.

A mentők a megkülönböztető fény- és hangjelzést nem a saját szórakoztatásukra használják – aki ült már mentőautóban, tudja, milyen érzés belülről hallgatni -, hanem azért, hogy a mentőgépkocsi folyamatos haladásának lehetőségét biztosítsák.

A Markó utcának a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari János utca közé eső szakasza hosszú ideig le volt zárva a forgalom elől, akkoriban elég volt, ha a mentőautók csak a két fent említett utca yarkán kapcsolták be a szirénát, most kénytelenek már az állomás kapuján kikanyarodva használni a megkülönböztető fény- és hangjelzést a gépjárműforgalom miatt.

Vajon az aláírásgyűjtést kezdeményezni kívánó lakók gondoltak arra, hogy az a sziréna egyszer talán épp miattuk, vagy a szeretteik miatt fog szólni?

Miért pont a mentőautó van útban mindenkinek? A szűk utcákban az autósok nyugodtan kivárják, amíg a buszokról az utasok fel-le szállnak, amíg a kukásautó összegyűjti a szemetet, de türelmetlenül dudálnak, és hívják a 104-et, ha egy mentő “akadályozza a forgalmat”, mert épp beteget lát el a személyzet.

Háborognak, dühöngenek, ha a mentők szirénáznak, aztán pedig azért, ha nem érnek oda időben.

1. Költöztessük el a mentőállomásokat olyan kieső területekre, ahol nem háborgatják a lakók nyugalmát?

2. Valóban ennyire zavarja a társadalmat a Mentőszolgálat?

3. Talán nincs is szükség mentőkre…?

68 hozzászólás ehhez - Aláírásgyűjtés a mentők ellen! Nem áprilisi tréfa!

  1. LanaWattson mondta:

    Most tényleg az a legnagyobb gondjuk, hogy a mentők szirénáznak? És abba esetleg nem gondolnak bele a kedves lakók, hogy a sofőr nem kedvtelésből használja a hangjelzést, hanem azért, hogy a mentő annak segítségével előbb eljusson az ellátásra szorulóhoz? Üzenném a kedves aláírást gyűjtögetőknek, hogy képzeljék el, mi lenne, ha értük menne a rohamkocsi, és azért nem érne oda a kellő idő alatt, mert nem használhatja a megkülönböztető jelzést…
    Hogy az állomás költözzön-e olyan helyre, ahol nem zavarja a lakókat? Hát persze. És megint felvetül a kérdés: Hogyan is érne oda időben a helyszínre? Sehogy.
    Tehát a kedves lakók igyekezzenek visszafogni magukat. Ők költöztek oda, tehát nem a Mentőállomást terheli a felelősség pont AZÉRT, amit a másik emberek életének megmentéséhez érdekében használniuk szükséges. Ráadásul akkor még nem beszéltünk a kedves utcai járókelőkről, akiket nem zavar, hogy szirénázva vágtat valakiért/valakivel a kocsi, és annak az embernek talán az élete múlhat azon a pár percen, míg a drágajó lélek áttollászkodik az út másik felére, merthogy ő a zebrán totyorog éppen. Vagy mikor nem engedi el az autós a rohamkocsit, mert feltétlenül fontos, hogy a rohadt zöld jelzésen ő menjen át először. Nem kívánom nekik, hogy nekik legyen szükségük azoknak a segítségére, akik ellen most van. De gondoljon bele a helyzetükbe egy picikét, és meglátja, hogy ostobaságokon vitatkoznak.
    Hiszen egy-egy élet mennyivel fontosabb, mint hogy valaki hall napi pár szirénahangot! Ha annyira idegesíti a zaj, hát vegye végig a kis agyában a kedves környéken lakó, hogy azzal, hogy eltűri azt a kis zavaró tényezőt, hány emberéletet segít megmenteni, még akkor is, ha közvetlenül köze nincs az esethez.
    S ha még ezek után sem biztos abban, hogy békén kellene hagynia azokat az embereket, akik nap mint nap ÉRTÜNK és ÉRTÜK is dolgoznak, akkor tényleg ne sértődjön meg, ha nem tartják őket megértőnek, s talán még embernek sem…
    Személyesen annyi közöm van a mentősökhöz, hogy pár barátom, ismerősöm, rokonom ezt az eszméletlen kitartást és önzetlenséget követelő munkát választotta. De aki ezt bírja csinálni, és szívét-lelkét beleadja, annak minden elismerésem! Őket támogatnunk kellene, mindannyiunknak, nem pedig ellenük dolgozni. Ki tudja, lehet, hogy holnap éppen én szorulok a segítségükre. Lehet, hogy pont te.
    Minden mentősnek üzenem tehát: Kitartás! Azért, mert egy-két emberbe nem nagyon szorult emberség, az ő adagjukat Ti kaptátok meg, s remélem, hogy legalább enni szeretetet és elismerést is kaptok, hiszen megérdemlitek! =)

  2. horgász mondta:

    Szevasz Gafy.Képzeld el,ezen a héten már úgy látom,hogy találtak ellenünk szponzort.Direkt nem írom le melyik nap,és hány órakor.Megpróbálom leírni a részleteket,az-az(a párbeszédet.)Megjelenik egy kedves hölgy,egy fényképező géppel a kezében.Elkezdi a Markó utcs és a Bihari utca sarkától a BECSÜLETTEL DOLGOZÓ MENTŐSÖK gépkocsiját fényképezni.Sorba az egészet.Persze miért ne,az én autóm is ott állt,a mentő állomás oldalán.Körülbelül a 6 ik-7 ik autó után megkérdeztem,hogy most tulajdon kép mire is gyűjti a képeket.Mi jogon fényképezi le az autókat.Parkoló őr,vagy rendőr?
    Ez az oldal a mentő gépkocsik-nak van fenn tartva,és nem a mentő dolgozók részére.Amúgy is,mi mit képzelünk magunkról,hogy ő aki a Bajcsy és a Markó sarkon lakik,nem tud a háza oldalán meg álni mi végettűnk.Ő becsületes Állam polgár akinek joga van a háza előtt parkolni,és a fényképeket azért csinálja,mert megfogja mutatni,hogy feljelenti a gépkocsi vezetőket rendszám alapján.Na erre fel,nekem is elöntötte a barna kód(a SZAR)az agyam.Nem kellett nekem se több.És elkezdtem vele beszélgetni.Maradok én néven,,a nőt meg nevezzük csak nőnek.
    Én.
    Figyeljen kedves hölgyem.Ön, önök annyira tudják,hogy mi vonatkozik magukra az biztos.Ön ugye fizeti a éves súlyadót?
    Nő.
    igen!!
    én.
    Akkor az V kerületben önnek,szabad parkolási lehetősége van,mondjuk a Bajcsy Markó sarkon is a kapuja előtt.Mivel a kapu bejárata a Bajcsyról van.Vagy pediglen álljon át az iskola oldalához.Vannak olyan bajtársaim akik igen messziről járnak be dolgozni,és ehez, sajnos kell az autó.Az pedig,hogy 1 vagy 3 óránként dobáljunk a parkoló órába pénzt,ezt sajnos a fizetésünk ből nem tudjuk megtenni.Meg mit fogok mondani,ha kapok egy esetet.Egy pillanat!Nem fogok vissza érni mire lejár a parkoló díjam!Várjunk még 20 percet, és utána kivonulok?
    Nő (SZŐKE)
    Engem ez nem érdekel.Akkor is ő ott lakik és én ne mondjam meg,hogy hol parkoljon.Mit képzelek én magamról.Amúgy is az a mentő gépkocsiknak a helye.És őt idegesíti,hogy a saját autójával nem tud ott parkolni.
    Én.
    Akkor most figyeljen kedvesem.Ha mi nem jövünk autóval,és itt nem parkolunk,akkor maga és a kedves többi ember is ide tud parkolni?Ugye?

    Igen,és amúgy se nekünk van fent tartva,és mit képzelünk magunkról,hogy INGYEN PARKOLUNK)
    Én
    Ne haragudjon,had foglaljam most össze egy mondatban amit velünk kapcsolatban elmondott. Ha mi BKV -zunk,önök ide fognak állni,ugye?Nő.Igen! Én. Akkor hova a picsába parkolunk a mentő autókkal? Akkor az önök autója fogja elfoglalni a mentők helyét.Vagy nem?És megpróbálóm elmondani neki,hogy az a ház, ahol lakik,annak a bejárata a Bajcsy-ról van.A Markóba a mentő állomás bejárata van.
    Nő.Tényleg szőke.
    Hogy én ne vitatkozzak vele mert nem a Bajcsyról van a bejárat.Itt jobban megnéztem a nőt magam nak,és úgy döntöttem,hogy evvel már beszélgetni sem érdesem,mert mi mentősök nem tudjuk mi vonatkozik ránk,meg tiszteletlenek vagyunk az emberekkel.Meg milyen stílust engedek meg magamnak vele szembe,amikor a JOGSZABÁLYBA LE VAN ÍRVA,HOGY HOGY KELL VISELKEDNEM EGYENRUHÁBA.(Ezért tart itt a mentő szolgálat mert ilyen embereket vesznek fel.Ezt a nő mondta.) És úgy üvöltött,hogy majdnem habzott a szája is.Mondjuk azon se lepődtem volna meg,ha a fényképezőgépet maga fele fordítva akart volna fényképezni.
    Ezt már csak úgy zárójelbe jegyzem meg.
    Nem tudom egy két embernek azon jár az esze,hogy hol tud belénk rúgni?Ahelyett, hogy avval kellene foglalkozniuk,hogy tudnának nekünk segíteni.Nem!Inkább mindenhol belénk rúgnak,leköpnek.Még az az egy vigasztal,hogy még a földön,laknak olyan emberek,akik köszönetet mondanak nekünk. Én lehet hogy az ő szemében egy tiszteletlen bunkó vagyok,de ha civil emberként élném az életem,és nem mentősként,akkor is segíteném a rendőrök,tűzoltók,meg a mentősök munkáját.Nem azon élvezkednék,hogy hol tudok alájuk pakolni,meg hol lehet beléjük kötni,hogy minden szarért fel legyenek jelentve.De mondjuk mit várjunk az ilyen emberektől?Szerintem nem sokat.Na mindegy.Most még megvárom míg ez a Nő személy megteszi a feljelentést.

  3. mentosjozsi mondta:

    Ez a sok mocskos (ember…) nincs más dolga csak a mentők baszogatása lehet szabályosan is, kapuból kék lámpa, sziréna együtt a megkülönböztető jelzés, ha lelenne zárva a Markó utca mint régen nem kellene szirénázni. Férgek, ő fog lejobban visítani ha mentő kell neki. Joe

  4. horgász mondta:

    Szevasz gafy.Nagyon jó volt a mai demonstráció.A fényképekről majd lehet látni,hogy több sebből véreztünk.Persze az Alkotmány utca,és Honvéd utca sarkától,sajnos lezárták az Alkotmányt,ne lehessen a Kossuth térre kimenni.Volt annyi eszük,hogy kiállítást szerveztek.Tényleg sokan voltunk,és remélem csak többen leszünk legközelebb.Tartsunk össze mindannyian. Viszont hiányoltam Krabauszt.Remélem most nem a sziréna zavarta,hanem a légiriadó hangja.Gafy.A legközelebbin várunk téged is.

  5. gafy mondta:

    Semmi baj teljesen érthető. Szóljatok miben tudok segíteni. Sajnálom hogy nem tudtam elmenni ma a Hősök terére, hogy én is minden sebből tudjak vérezni. Remélem lesz még ilyen mert akkor az “első sorba” fogok állni.

  6. horgász mondta:

    Szevasz Gafy.Eleinte,h.hajnalka néven irkáltam.Most már mint látni lehet,a nickem horgász.Megpróbálom ki okoskodni,hogy honnan,és milyen támogatókat tudnánk találni,aki az ilyen hülyéket képes lenne elköltöztetni.Fogjunk össze mi mentősök,meg civilek,akik mellénk állnak,és költöztessük őket el.Amúgy amikor a lakást megvette,akkor tudta hova költözik.Kiírás tudomásom alapján,nem történt,hogy ne szirénázzunk,mert jön egy semmit mondó lakást vásárolni.Na mindegy.Bocsi hogy csak most válaszolók,de most jöttem fel a gépre,mert éjszakás voltam,és nappal aludtam.

  7. blabla mondta:

    vagy akár az önkormányzat fizethetne hangszigetelő ablakokat. azt nem tudom miből, de ez talán némi megoldást nyújthatna…

  8. Pingback: TITLOS blog » Blog Archiv » Egy csepp igazság – Mentősök

  9. gafy mondta:

    Ebben teljesen egyet értek, csak azt nem tudom, hogy milyen támogatót kéne megcélozni? Olyan kéne, hogy a mentősök lakjanak ott közel a munkahely és már megszokták a hangot is :D

  10. horgász mondta:

    Gafy.Köszönjük a támogatásod,hogy maradjunk.Arra kellene támogatókat szerezni,hogy az ilyen emberek költözzenek el.Ezek ha betegek,vagy valami bajuk van,nem mentőt kellene küldeni,hanem halottas autót.

  11. gafy mondta:

    Én még fiatal vagyok ahhoz, hogy dolgozzak, de minden álmom az, hogy egyszer tiszt lehessek nem azért, hogy hallgathassam a szirénát és száguldozhassak hanem nemes egyszerűséggel azért, mert segíteni akarok az embereken. Egyszerűen kikészít az, hogy vannak ilyen emberek akik azért lázadoznak, mert zavarja őket a hang. Mint sok előttem szóló én is csak annyit tudok mondani, hogy ha nem tetszik költözzön el. A központ 120 éve ott van és ha rajtam múlik ott is marad. Mindenben támogatni fogom a mentősöket.

  12. horgász mondta:

    Szevasz Nagyfater.Mától ezen a néven vagyok fenn.

  13. horgász mondta:

    Tisztelt hh.
    Te így látod a dolgokat,aminek mi örülünk.Sajnos a sok majom,aki elakar költöztetni minket,az nem így látja.Én azért a sok bajtársam helyében őt küldeném nap ki az utcára.Rá jönne,hogy naponta hány atrocitás ér minket.És akkor még a sok degenerált avval foglalkozik,hogy költözzünk el?Legalább te meg sok ember köszönetet mond a munkánkért.

  14. hh mondta:

    Nem hiszem el, hogy ilyen emberek léteznek. Én az életem odaadtam volna, ha a mentőállomás mellett lakhattam volna, mikor a kisfiam 6 hónaposan befulladt. Ennek a degeneráltnak biztos nincs eü problémája.. De ami késik nem múlik………Inkább mindennap a mentősök talpát kéne csókolgatnia ennek a kreténnek, mert azok az emberek erőn felül teljesítenek. És sajnos az ilyenekről is gondoskodniuk kell……

  15. h.hajnalka mondta:

    Töfi.Ma éjszakás műszakba kezdek.Amit kértél én teljesítem.Átvételnél meg kell nézni, hogy a gépkocsin üzem képes e minden.Ha nem nem vonulhatok.Ma este az lessz az első,hogy a hangot is ki fogom próbálni.Ha meg reggel 05 órakor vonulnom kell ígérem az ébresztője ennek a degeneráltnak meglesz tartva.Kávával sajna nem fogok tudni neki szolgálni,de zenével igen.

Mondja el véleményét!

Moderációs irányelvek!

Komment írásához bejelentkezés szükséges.