Forrás: Figyelő online Százasával hagyják el pályájukat a rendőrök, s ennek a fizetések mellett a szakmai kudarcok is okai, melyektől a kezüket megkötő jogszabályok miatt… tovább »
Forrás: HVG Szerző: Csikász Brigitta Több százezer közalkalmazott és köztisztviselő indíthat pert az állam – pontosabban munkáltatója – ellen a Kúria jogerős ítélete nyomán, amely… tovább »
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állomány táblája a megyei főkapitány által megküldött levélből, nem igazán derült ki. Hol, és milyen állomány tábla van akkor most életbe és… tovább »
Jelentős létszámleépítés lesz a megyei rendőrségnél a kormány intézkedései nyomán – hangzott el Abdai Géza soproni alpolgármester vasárnapi sajtótájékoztatóján. Győr-Moson-Sopron megyében 122 rendőrtől válnak meg… tovább »
Előreláthatólag húsz nyugállományba vonult rendőr vállalná, hogy visszatér a szolgálatba Békés megyében. Bajnai Gordon miniszterelnök korábban bejelentette: a testületet korábban elhagyó rendőrök a nyugdíj megtartása… tovább »
Vágóhídra vitte tagságát az RV az FRSZ és a BRDSZ A rendőrség újabb átszervezésekre készül, amelyet gazdasági okokra hivatkozva kívánnak végrehajtani és amelyhez asszisztált is… tovább »
Az első hívó szóra már mintegy 150 nyugdíjas rendőr jelentkezett szolgálatra, hogy hivatásosként végezzen munkát a közbiztonság növelése érdekében a nyugdíja mellett kapott minimálbérért –… tovább »
Átszervezik a rendőrség regionális gazdasági igazgatóságait. A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) attól tart, hogy ez hátrányosan érinti a határőrség volt dolgozóit, és elnépteleníti… tovább »
Több száz személyt foglalkoztat a rendőrség nyugdíjuk folyósítása mellett, néhányan akár bruttó négyszázezer forintot is kapnak – tudtuk meg. Jövőre lép életbe az a törvénymódosítás,… tovább »
Fokozott ellenőrzést rendelt el mára a budapesti rendőrfőkapitány a fővárosban. A rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják az emberek ruházatát, autóját, és lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket… tovább »
A mai rendőrség ugyanabban a szervezeti felépítésben működik, mint az 1960-as években, és a rendszerváltásnak nem volt akkora ereje, hogy érdemben megváltoztassa a rendőrséget - nyilatkozta… tovább »
Az ombudsman szerint a jövőben megelőzhetőek lesznek az olyan rendőri visszásságok, amelyeket az idei március 15-ei nemzeti ünnepen tapasztaltak. Szabó Máté közleményében azt írta, Bencze… tovább »